2017. november 13.

Az ikrek szimbolikája - a tonál és a naguál

A mexikáknak van egy mondásuk: „Az az ember, aki nem emlékszik az álmaira, élő halott, mivel ébren sem tudja irányítani az életét.” 





Első hallásra bántónak találtam ezt a kijelentést. Akkoriban még nem gyakoroltam az ősi hagyományból ismert virágzó* (éber) álmodást. Később azonban, amikor elkezdtem kifejleszteni magamban, megbizonyosodhattam róla, milyen hatalmas igazság ez. Ma már saját tapasztalatom alapján biztosíthatlak róla, hogy nem azok vagyunk, amit megeszünk, és nem is azok, amit gondolunk, hanem amit álmodunk. Természetesen, amit eszünk és amire gondolunk, életünk alapvető részét képezik, a többség azonban nem érti, hogy álmaink határozzák meg, mit eszünk és gondolunk, vagyis hogy kik vagyunk valójában.
Pedig ez az ősi bölcsesség még a beszédünkben is el van rejtve. Minden nyelvben léteznek olyan kifejezések, mint például: „álmaim nője”, „a munka, amelyről mindig is álmodtam”, „élet, amilyenről mindig is álmodtam” stb., amelyek arra utalnak, hogy őseink a világ minden táján pontosan tudták, hogy először meg kell álmodnunk a dolgokat, csak utána élhetjük meg őket. Egyszer, amikor nagyon nehéz depressziós időszakon mentem keresztül, csak az álom révén voltam képes megtapasztalni a legcsodálatosabb gyógyulást. Attól kezdve sohasem kételkedtem abban, hogy az álmodás lehet önmagunk megváltoztatásának leghatékonyabb eszköze.






Az ikrek a nagualizmus egyik legismertebb archetípusa, a tonál és a naguál szimbólumai.

A tonál az - önmagából hőt kibocsátó - Nap jelentésű Tonatiuh szóból származik. Mexikói őseink szerint a világegyetem minden emberi lényben manifesztálódik. A kozmikus rend egyúttal a mi saját rendünk is.** Vagyis, ahogyan a Nap hőt termel, egyúttal információt is kibocsát magából az energiánk (teotl) felé.
Emberi szinten tehát a tonál energiatest, amely hőt termel, pontosan úgy, ahogyan a Nap is teszi. Ez borostyánszínű ragyogásként látható a fejünk körül, és ez szabályozza az észlelésünket, amikor ébren és/vagy tudatos állapotban vagyunk. Mivel a Nap birtokolja ezt a hatalmat, az egy szobában összegyűlő emberek ugyanazt a "valóságot" fogják látni - amit a Nap láttat velük. Az ugyanabban a szobában alvó ember viszont egészen más valóságot lát - az álmait -, mivel a tonálja nincs a feje felett és nem irányítja az észlelését.
Összefoglalva, a tonál a fizikai anyaghoz és az öt érzékszervünkhöz kapcsolódó észlelés. Ezt a napfény szabályozza, és ébrenlétünk során identitásunk megteremtéséért, térben, és időben való elhelyezkedésünkért felelős.

A naguál a következő két szóból eredeztethető: az "én" jelentésű nehua szóból, valamint a nahualliból, melynek jelentése: "amit ki lehet terjeszteni". Az ősi kozmológiában ez minden a tonálon túlmutató dologra utal - vagyis arra, akik valójában vagyunk.
A tonált kizárólag a napenergia szabályozza, a naguált azonban az egész univerzum, de főként a Hold, a Vénusz és a Plejádok energiája. Emberekként a hideg holdfényhez hasonlónak, kékesszürke sugárzásként érzékelhetjük ezt az energiát, amely éber állapotunkban a köldökünk körül található, álmunkban vagy módosult tudatállapotban azonban elmozdul felfelé, és a fejünk körül helyezkedik el.
A naguál az az energiatest, amely az alvás világába utazik, abba, amelyben álmodunk. A naguál teszi lehetővé számunkra a holtak birodalmába, a Mictlanba, valamint más világokba történő átjárást is.




A hagyomány szerint az ember számára a tonál és naguál elválasztása jelenti a legnagyobb kegyvesztést. A jelenlegi emberiségnél el vannak különülve egymástól az energiatojásban, vagy más néven aurában. 

Amikor ébren vagyunk, a tonál energiája a fejünk, a naguál energiája pedig a köldökünk körül mozog, egymással ellenkező irányba forognak, és sohasem találkoznak. Amikor alszunk, a tonál arra készteti a naguált, hogy a májon keresztül kilépjen és felmenjen a fejhez, ahonnan érzékelésünk horizontját kiterjesztve kilép az álmok világába. Reggel, mielőtt felébrednénk, a naguál a májon keresztül kilépésre készteti a tonált, amely ennek hatására felmegy a fejhez, és ezzel újra visszatérünk ahhoz az emberhez, akinek hisszük magunkat, ahhoz az identitáshoz, amelyet a tonálban megteremtettünk magunknak. A hagyomány ezt az öntudatlan körbe-körbe járást "a Hold láthatatlan börtönének" hívja. Őseink hite szerint a Földön minden embernek az a küldetése, feladata, hogy lerombolja a Hold börtönét, és kezébe vegye saját álmainak - saját életének - az irányítását.

Ezeket a tanításokat már a tenocstitláni Viztilopocstlinak, a mexikák által kedvelt fő energiának szentelt ősi Nagytemplomban is ábrázolták, amely a tonálban a harcos fegyelme és a felkelő Nap, a naguálban pedig a balra repülő kolibri, amely elvezet bennünket gyengeségünk legyőzéséhez, és irányt mutat. Azt mondják, hogy a holdfázisokat ábrázoló Coyolxauhqui szobor tetején volt a Holdat nap mint nap legyőző és grandiózus sorsát beteljesítő Nap, ahogy mi is legyőzzük a Holdat és a sötétséget, hogy elérjük a Napunkat, naguálunkon keresztül megváltoztatva tonálunkat.

Szeretném tisztázni, hogy a női minőségű Hold legyőzése a férfi minőségű Nap által nem maszkulin/feminin kettősségre történő utalás. A navatl tradíció messze túlmutat a nemeken. A Holdnak és a Napnak egyaránt vannak maszkulin és feminin nevei, és ami azt illeti, minden más létezőnek is. Például a Holdat irányító entitás, a Fekete Tezcatlipoca vagy a füstös tükör, az álmokat uraló legfontosabb energia, amely egyúttal férfias jelleget is ad a Holdnak. Az álmodás ősi hagyományában azonban nem maszkulin vagy feminin jellegről beszélünk, hanem éber vagy alvó, élő vagy halott állapotról.




Diego Huerta fotója, oaxacai viselet


* Virágzás: a tudat kiterjesztése, megvil(r)ágosodás. Az ősi mexikóiak a világegyetemet virágként képzelték el. Ez az életszemlélet másképp meséli el életed történetét. Még jóval megszületésed előtt a virágod elkezdett formálódni az univerzum energiájában, előkészülve az ebben az időben és térben történő kibontakozásra. A hagyomány szerint az álmodóvá válás legfőbb okai az előző életeiddel és lényednek az alvilágban ragadt töredékeivel való foglalkozás, illetve hogy előkészítsd magadat a következő halálodra. Aki képes tudatosan álmodni, az meghalni is tudatosan fog. A mi hagyományunkban a karmikus mintákat „régi szeleknek” hívják.

** Az azték naptár nem csak egy kő, hanem hihetetlenül precíz és bonyolult rendszer. Az idő ismeretének legkifinomultabb tudománya. Hasonló a tibeti buddhizmusban a Kálacsakra, amely a legmagasabb, legösszetettebb tantrákhoz tartozik. Sejtésem szerint a tolték hagyomány ősibb és tisztább (kb. ötvenezer évvel ezelőtt jelentek meg az első álmodók Teotihuacanban, akiket a Hold Fénykoszorújának hívtak), míg a Kálacsakra rendszert a buddhizmus nagyon átszínezte. Bizonyosan egy tőről fakadnak, mert az álmokon túlról való tudás, ezért a legmagasabb tudomány. Az idő fizikája, vagy metafizikája. (A mai tudósok ezért nem tudják egyesíteni az elméleteiket, mert az idő dimenziója hiányzik. Minden fizikai törvény az idő törvényeinek van alávetve, áthatja azokat. Ezért a nagy egyesített elmélet még jócskán várat magára.)
A tolték hagyomány szerint most az átmenet időszakában vagyunk, ami 2021-ben fejeződik be, ez lesz a hatodik Nap (egy Nap 6625 évnek felel meg) kezdete, amely az előző tonál Naptól eltérően naguál Nap lesz, vagyis sötét nap, amelyben észlelésünk befelé fordul az éjszaka jellemzőinek megfelelően, ellentétben a most véget érő, kifelé forduló, külső tudást kereső világos tonál Naptól. Ezért van a tibeti hagyományban is most oly nagy jelentősége a Kálacsakra tanításoknak. (a szerk. megjegyzése)


Kapcsolódik:

2 megjegyzés:

Nyikos Katlin írta...

Hálás vagyok ezért az írásért.

duende írta...

Szívesen! :)