BUÉK

Ébredésekben gazdag, boldog új esztendőt! 😃 (Wake you up, before you go go...)

egy kis büfénél, a dombok között

A próféták kicsit dadognak
az angyalok mosolyognak
szép kis vircsaft!

(Esterházy Péter)

kevés eséllyel, a céljaitól teljesen elvágva,
egy fiatalember volt Észak Carolinán átbuszozva útban valahova.
és esni kezdett a hó

és a busz megállt egy kis büfénél a dombok között és az utasok bementek. 

a pultnál ült a többiekkel, rendelt és az étel megérkezett.
az ebéd kifejezetten jó volt és a kávé is.

a pincérnő más nő volt, mint amilyeneket ismert.

természetes volt, egyfajta könnyű humor áradt belőle.
a szakács őrült dolgokat mondott.
a mosogatós fiú hátul nevetett, tisztán és nagy kedvvel.

a fiatalember nézte a havat az ablakon át. 

abban a büfében akart maradni örökké.

egy furcsa érzés úszott át rajta - hogy minden gyönyörű volt ott,
hogy ott mindig minden gyönyörű lenne.

aztán a sofőr szólt az utasoknak hogy ideje indulni.
a fiatalember azt gondolta, tovább fogok itt ülni, "csak simán itt maradok".

de aztán felkelt és követte a többieket a buszba.
megtalálta a helyét és megnézte a büfét a busz ablakából.

aztán a busz elindult, át a kanyaron, lefelé, ki a dombok közül.

a fiatalember egyesen előre nézett.

hallotta a többi utast beszélni más dolgokról,
vagy épp olvastak vagy próbáltak aludni.

nem vették észre a varázslatot.
a fiatalember oldalra döntötte a fejét,

becsukta a szemeit, úgy tett mintha aludna.

nem tudott mást csinálni,
csak hallgatni a motor zaját, a kerekek hangját
a havon.

(Charles Bukowski: nirvána)

 

Yaotl

 

A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz az emberi létezés problémájára. 

(Erch Fromm)

Miért éppen Alaszka?, részlet -videó: Sevaster1

• Kapcsolódik: Quetzaltzin

 

Elme

Amikor a kundalini, ez a korlátlan, semmitől sem függő tudatosság a személyiséget átjárja, az általa adott erő cseppjét nevezzük „elmének”. Enélkül a test olyan, mint egy fahasáb, a tetején egy kivájt tökkel, a fejjel, melyen van néhány lyuk.

(Szvámi Véda)

A kertbérlő (filmajánló)

"Miss Shepherd egy régi baleset miatt a társadalom peremére száműzi magát. Házsártos hajléktalanként tengeti életét, távol tartva magától a kíváncsiskodókat. Roncs járgányával és szagával riogatja környezetét. Alan Bennett író nemrég költözött az újgazdagok lakta környékre, ahol megengedi Miss Shepherdnek, hogy ideiglenesen beköltözzön a kertjébe. Arra azonban ő sem számít, hogy tizenöt hosszú esztendő lesz belőle, és hogy kapcsolatuk örökre megváltoztatja mindkettőjük életét. A sztori valós, magával a forgatókönyv írójával, Alan Bennettel történt meg a hetvenes-nyolcvanas években. Sajátos együttélésüket az író később színdarab formájában örökítette meg, ebből készült a filmváltozat." (Port.hu) 

Maggie Smidth és Alex Jennings játéka pazar, már csak ezért is érdemes megnézni. Nagyon angol, üdítően fanyar, hol szagos, hol illatos (légfrissítő a Szűzanya szobra mögött) mélységekkel és magasságokkal, egészen... nos, a mennybemenetelig. 

                                                                        Megszületni a világra gyönyörű,

        Benne lenni a világban gyönyörű,
         De kiszületni a világból az a szép,
      Elhagyni a csónakot a tengerért!

Életnek virágja, virágnak világa

"A gyimesi mellyes bunda a hímzések gazdagsága. Mindennek külön jelentése van. A felső egyharmadban, középen, a nyak alatti rész a férfi belső világát tükrözi. Két rózsa van benne, a fölső a Jóistent tükrözi. Alatta ugyanolyan formájú, de más színekből álló rózsa, ami viselőjének személyiségét képviseli. Két rózsa van a kereten, a vízfolyáson kívül, a férfi életében a két legfontosabb nőt jelölik, az édesanyját és a párját. Tehát ott van, ahonnan jön, és akivel később leéli az életét."

(Berecz István örökös aranysarkantyús táncos 
https://www.mediaklikk.hu/video/m5-lexikon-szeretem-mert-2017-11-26-i-adas/#)

kapcsolódik:  

• virágzás
• az Anahakan-rózsa

"egy nagy súly nehezült meg lelkemen"

Kalitja börtönében két madár: egyik ifjú, másik vén. A zsarnok, ki őket fogva tartja, szánalomból egy nap zöld ággal fonta be kalitjokat. Az ifjú madár hangosan üdvözli a tavaszt és hallgatásáért a vént megfeddi. A vén tapasztalásból felel. Nem tavasz ez, fiam; zsarnokunk csak a börtönt akarja velünk megszerettetni, hogy feledjük az erdőt. Valami lenne-e ebből?
 

Arany János: Két madár (1860-62 körül)

"Könnyű annak, akinek semmi baja sincs, azt mondani: végy erőt magadon, ragadd ki lelkedet a fásultságból, akarj, és megjön a kedv. Mindezek szép tanácsok, de az a baj, hogy éppen a lélekerő hiányzik, mely kivitelére szükséges; mintha ágybaszegzett súlyos betegnek azt javaslanók: csináljon commotiót, mindjárt jobban lesz. Köszönöm, de ha nem lehet."

„Megengedem, hogy bajom hypochondria, de ha az, akkor e nyavalya korántsem oly nevetséges, mint állítják. Mert mi lehet borzasztóbb oly szenvedésnél, mely a szellemnek szárnyait szegi, az önbizalmat, mely nélkül nemcsak nagyot, dicsőt alkotni, de még a közélet kívánatainak megfelelni sem lehet, elöli; hogy az ember magát mindig, mint gyámoltalan, életre nem való, semmi embert képzelje; s összehasonlításban irigyelje sorsát azoknak, kik bolondot ugyan, de valamit mégis tesznek, mert erélyök van. Én idestova irigylem a charlatánt, ki egy világot el tud bolondítani, mert csalásra legalább energiával bír… Vannak perceim, amikor szeretnék elveszni, megsemmisülni, csakhogy az öntudattól meneküljek.”

„Míg én gondolatomat mindig csak bajomon - mint nyelvet a fájós fogon - tartottam: semmi remény nem volt javuláshoz. Örökös tépelődésben éltem, mint az a hypochondrikus, ki ,meggyőződvén, hogy lába két szalmaszál, örökké remegett, hogy eltörik. Újabb rémképeket csináltam, majd e, majd ama nagy veszély függött felettem, mint damoclesi kard, de biz az csak nem szakadt le. Évek folytak s én, ha jobban nem, rosszabbul se lettem, mint eleinte valék. Ez némi megnyugvást adott, megszoktam a bajt. Aztán kerestem, miben találnék még érdeket a világon. Sokszor csekélység hozott pillanatnyi szórakozást. Egy nagy súly nehezült meg lelkemen, azon meggyőződés, hogy én többé nem vagyok képes költői művet alkotni. Próbáljuk meg. Kezdtem valamit s folytatom ma is; naponkint - nulla dies sine linea - egy-két sort írva, de jót, vagy legalább olyat, mi teljesen kielégít. Bevégzem-e?, azt nem tudom, de hogy e folytonos foglalkozás a lelket enyhíti, azt tapasztalásból mondhatom. Írok nem taps, nem jutalom végett: írok lelki nyugalmamért. ”

„Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!"

Arany János leveleiből

"Sietek azonban megjegyezni, hogy ha Aranyt neuraszténiásnak* mondom, ezzel az új beállítással nem akarok kegyeletet sérteni s nem pályázom sem Möbius, sem Freud professzor kétes babérjaira. Eszem ágában sincs, hogy Aranyt, mint beteg lángészt vagy mint dekadens költőt állítsam a közönség elé. Arany neuraszténiájának hangsúlyozása nem jelent efféle gyermekes kísérletet."

a teljes cikket Dóczi Jenő írta a Napkeletben (1924. április)

* (Ma depressziónak mondjuk.)

középpont

                                                        Az állatok sokkal jobban értik a mértan lényegét.
                                                        Egy fekete macska hamar megtalálja
                                                        a szituáció tengelyét,
                                                        a hely középpontját,
                                                        a délután aranymetszését, és belefekszik.

                                                        Az éjszaka közepén felül,
                                                        kiélesíti a kontúrját
                                                        és megállapítja,
                                                        hogy nem tartozik sehova.

                                                                                                          (Petr Hruška: A macska)

Hitelesség

Nagyon vallásos családban nőttem fel. Később eltávolodtam, s aztán mindenfelé odaszaglásztam, és mindenütt ugyanazt tapasztaltam. Önglorifikációt. 

Amit én hiszek, amit én képviselek, ami az én utam, az jobb, az csillogóbb, az Istennek kedvesebb, mint a tiéd. Ebben gőgöt érzek, egy olyan gőgöt, ami számomra elfogadhatatlan. 

Arra jutottam, hogy a mai ember rendezze el személyesen saját viszonyát a transzcendenciával. Ez az egyik, amit gondolok. A másik, hogy nem tudom megmondani, milyen utat kell járni, én csak azt tudom elmondani, hogy én hova jutottam el. Oda jutottam el, hogy másodrendű, hatodrendű, huszadrendű, századrendű, hogy mit mond valaki. Hogyan él. Ez az egyetlen, ami azt hiszem, hogy igazán érdekes, és ez az egy, ami igazán számít. És a dolog nincs tovább.

De van egy meggyőződésem, és ez csak az én szubjektív marhaságom. Hiszem, hogy nincs hiteles hit kétely nélkül. Azt gondolom, hogy aki megkínlódik a saját kétségeivel, az megedződik. És ehhez hozzá tartozik az is, hogy megengedem, hogy másoknak szabad másképp is gondolkodni a világ dolgairól. Csak gondolkozzék. Az nagyon fontos. 

(Popper Péter)

Az ikrek szimbolikája - a tonál és a naguál

A mexikáknak van egy mondásuk: „Az az ember, aki nem emlékszik az álmaira, élő halott, mivel ébren sem tudja irányítani az életét.” 

Első hallásra bántónak találtam ezt a kijelentést. Akkoriban még nem gyakoroltam az ősi hagyományból ismert virágzó* (éber) álmodást. Később azonban, amikor elkezdtem kifejleszteni magamban, megbizonyosodhattam róla, milyen hatalmas igazság ez. Ma már saját tapasztalatom alapján biztosíthatlak róla, hogy nem azok vagyunk, amit megeszünk, és nem is azok, amit gondolunk, hanem amit álmodunk. Természetesen, amit eszünk és amire gondolunk, életünk alapvető részét képezik, a többség azonban nem érti, hogy álmaink határozzák meg, mit eszünk és gondolunk, vagyis hogy kik vagyunk valójában.
Pedig ez az ősi bölcsesség még a beszédünkben is el van rejtve. Minden nyelvben léteznek olyan kifejezések, mint például: „álmaim nője”, „a munka, amelyről mindig is álmodtam”, „élet, amilyenről mindig is álmodtam” stb., amelyek arra utalnak, hogy őseink a világ minden táján pontosan tudták, hogy először meg kell álmodnunk a dolgokat, csak utána élhetjük meg őket. Egyszer, amikor nagyon nehéz depressziós időszakon mentem keresztül, csak az álom révén voltam képes megtapasztalni a legcsodálatosabb gyógyulást. Attól kezdve sohasem kételkedtem abban, hogy az álmodás lehet önmagunk megváltoztatásának leghatékonyabb eszköze.

Az ikrek a nagualizmus egyik legismertebb archetípusa, a tonál és a naguál szimbólumai.

A tonál az - önmagából hőt kibocsátó - Nap jelentésű Tonatiuh szóból származik. Mexikói őseink szerint a világegyetem minden emberi lényben manifesztálódik. A kozmikus rend egyúttal a mi saját rendünk is.** Vagyis, ahogyan a Nap hőt termel, egyúttal információt is kibocsát magából az energiánk (teotl) felé.

Emberi szinten tehát a tonál energiatest, amely hőt termel, pontosan úgy, ahogyan a Nap is teszi. Ez borostyánszínű ragyogásként látható a fejünk körül, és ez szabályozza az észlelésünket, amikor ébren és/vagy tudatos állapotban vagyunk. Mivel a Nap birtokolja ezt a hatalmat, az egy szobában összegyűlő emberek ugyanazt a "valóságot" fogják látni - amit a Nap láttat velük. Az ugyanabban a szobában alvó ember viszont egészen más valóságot lát - az álmait -, mivel a tonálja nincs a feje felett és nem irányítja az észlelését.

Összefoglalva, a tonál a fizikai anyaghoz és az öt érzékszervünkhöz kapcsolódó észlelés. Ezt a napfény szabályozza, és ébrenlétünk során identitásunk megteremtéséért, térben, és időben való elhelyezkedésünkért felelős.

A naguál a következő két szóból eredeztethető: az "én" jelentésű nehua szóból, valamint a nahualliból, melynek jelentése: "amit ki lehet terjeszteni". Az ősi kozmológiában ez minden a tonálon túlmutató dologra utal - vagyis arra, akik valójában vagyunk.

A tonált kizárólag a napenergia szabályozza, a naguált azonban az egész univerzum, de főként a Hold, a Vénusz és a Plejádok energiája. Emberekként a hideg holdfényhez hasonlónak, kékesszürke sugárzásként érzékelhetjük ezt az energiát, amely éber állapotunkban a köldökünk körül található, álmunkban vagy módosult tudatállapotban azonban elmozdul felfelé, és a fejünk körül helyezkedik el.

A naguál az az energiatest, amely az alvás világába utazik, abba, amelyben álmodunk. A naguál teszi lehetővé számunkra a holtak birodalmába, a Mictlanba, valamint más világokba történő átjárást is.

A hagyomány szerint az ember számára a tonál és naguál elválasztása jelenti a legnagyobb kegyvesztést. A jelenlegi emberiségnél el vannak különülve egymástól az energiatojásban, vagy más néven aurában. 

Amikor ébren vagyunk, a tonál energiája a fejünk, a naguál energiája pedig a köldökünk körül mozog, egymással ellenkező irányba forognak, és sohasem találkoznak. Amikor alszunk, a tonál arra készteti a naguált, hogy a májon keresztül kilépjen és felmenjen a fejhez, ahonnan érzékelésünk horizontját kiterjesztve kilép az álmok világába. Reggel, mielőtt felébrednénk, a naguál a májon keresztül kilépésre készteti a tonált, amely ennek hatására felmegy a fejhez, és ezzel újra visszatérünk ahhoz az emberhez, akinek hisszük magunkat, ahhoz az identitáshoz, amelyet a tonálban megteremtettünk magunknak. A hagyomány ezt az öntudatlan körbe-körbe járást "a Hold láthatatlan börtönének" hívja. Őseink hite szerint a Földön minden embernek az a küldetése, feladata, hogy lerombolja a Hold börtönét, és kezébe vegye saját álmainak - saját életének - az irányítását.

Ezeket a tanításokat már a tenocstitláni Viztilopocstlinak, a mexikák által kedvelt fő energiának szentelt ősi Nagytemplomban is ábrázolták, amely a tonálban a harcos fegyelme és a felkelő Nap, a naguálban pedig a balra repülő kolibri, amely elvezet bennünket gyengeségünk legyőzéséhez, és irányt mutat. Azt mondják, hogy a holdfázisokat ábrázoló Coyolxauhqui szobor tetején volt a Holdat nap mint nap legyőző és grandiózus sorsát beteljesítő Nap, ahogy mi is legyőzzük a Holdat és a sötétséget, hogy elérjük a Napunkat, naguálunkon keresztül megváltoztatva tonálunkat.

Szeretném tisztázni, hogy a női minőségű Hold legyőzése a férfi minőségű Nap által nem maszkulin/feminin kettősségre történő utalás. A navatl tradíció messze túlmutat a nemeken. A Holdnak és a Napnak egyaránt vannak maszkulin és feminin nevei, és ami azt illeti, minden más létezőnek is. Például a Holdat irányító entitás, a Fekete Tezcatlipoca vagy a füstös tükör, az álmokat uraló legfontosabb energia, amely egyúttal férfias jelleget is ad a Holdnak. Az álmodás ősi hagyományában azonban nem maszkulin vagy feminin jellegről beszélünk, hanem éber vagy alvó, élő vagy halott állapotról.

(Sergio Magaña: A tolték titok - Az ősi mexikóiak álomgyakorlatai, Bioenergetic Kiadó)

Diego Huerta fotója, oaxacai viselet

* Virágzás: a tudat kiterjesztése, megvil(r)ágosodás. Az ősi mexikóiak a világegyetemet virágként képzelték el. Ez az életszemlélet másképp meséli el életed történetét. Még jóval megszületésed előtt a virágod elkezdett formálódni az univerzum energiájában, előkészülve az ebben az időben és térben történő kibontakozásra. A hagyomány szerint az álmodóvá válás legfőbb okai az előző életeiddel és lényednek az alvilágban ragadt töredékeivel való foglalkozás, illetve hogy előkészítsd magadat a következő halálodra. Aki képes tudatosan álmodni, az meghalni is tudatosan fog. A mi hagyományunkban a karmikus mintákat „régi szeleknek” hívják.

** Az azték naptár nem csak egy kő, hanem hihetetlenül precíz és bonyolult rendszer. Az idő ismeretének legkifinomultabb tudománya. Hasonló a tibeti buddhizmusban a Kálacsakra, amely a legmagasabb, legösszetettebb tantrákhoz tartozik. Sejtésem szerint a tolték hagyomány ősibb és tisztább (kb. ötvenezer évvel ezelőtt jelentek meg az első álmodók Teotihuacanban, akiket a Hold Fénykoszorújának hívtak), míg a Kálacsakra rendszert a buddhizmus nagyon átszínezte. Bizonyosan egy tőről fakadnak, mert az álmokon túlról való tudás, ezért a legmagasabb tudomány. Az idő fizikája, vagy metafizikája. (A mai tudósok ezért nem tudják egyesíteni az elméleteiket, mert az idő dimenziója hiányzik. Minden fizikai törvény az idő törvényeinek van alávetve, áthatja azokat. Ezért a nagy egyesített elmélet még jócskán várat magára.)
A tolték hagyomány szerint most az átmenet időszakában vagyunk, ami 2021-ben fejeződik be, ez lesz a hatodik Nap (egy Nap 6625 évnek felel meg) kezdete, amely az előző tonál Naptól eltérően naguál Nap lesz, vagyis sötét nap, amelyben észlelésünk befelé fordul az éjszaka jellemzőinek megfelelően, ellentétben a most véget érő, kifelé forduló, külső tudást kereső világos tonál Naptól. Ezért van a tibeti hagyományban is most oly nagy jelentősége a Kálacsakra tanításoknak. (a szerk. megjegyzése)


Kapcsolódik:

• Hamvas Béla Psychologia Sacra-ja
• Quetzaltzin 
• Tezcatlipoca, a füstös tükör
• Chilit vegyetek
• Carlos Castaneda könyvei

Quetzaltzin

A tolték hagyomány szerint az álomállapot négyszer több energiát teremt, mint az ébrenléti. Az ősi mexikóiak ezért tudták sokkal inkább álomállapotban, mint éberen megváltoztatni az életüket. Ez komoly akadályt is jelenthet, mivel álmaink kontrollálása négyszer annyi energiát is követel tőlünk, mintha a megszokott, hagyományos módon aludnánk.

Quetzal (szuruku) madár

Hol veszítjük tehát el az energiánkat? Egyszerű: az ébrenléti állapotunkban. Miért? Legtöbbünknek van egy önmagáról alkotott, az emlékeinkben élő történeteken alapuló elképzelése, képe, amely történetek azonban jelenlegi életünkben nincsenek jelen. Így tulajdonképpen minden energiánk arra megy el, hogy megpróbáljuk életben tartani történetünket és identitásunkat. Ez az illúzió legtöbbünk fejében bennünket korlátozó hangokként, ártalmas gondolatokként jelenik meg. Legtöbbünk régi paradigmáink és hiedelmeink csapdájában vergődünk, igazolni akarjuk életmódunkat önmagunk és mások számára. Úgy élünk, mintha álmodnánk, és úgy álmodunk, mintha élnénk. 

A hagyomány szerint teremtünk magunknak belül egy ellenséget (navatl nyelven yaotl), aki szándékosan árt nekünk, nagyon nehéz helyzetekbe hoz bennünket, hogy más emberekkel különféle nehézségeink legyenek és újra és újra szembe kelljen néznünk gyengeségeinkkel, míg azok végül így vagy úgy - betegségben, balesetben, valamilyen függőség révén vagy szomorúságunkból kifolyólag - meg nem ölnek bennünket. Egy láthatatlan börtöncellában élünk, amelyet az ősi mexikóiak a Hold láthatatlan börtönének hívtak. Ezért ábrázolják Guadalupei Szűzanyánkat a Hold tetején állva, ami azt szimbolizálja, hogy kiszabadult öntudatlan álmából.

A tonál és a naguál olyan különböző energiatestek, amelyek minden alkalommal elmozdulnak, amikor az ébrenléti állapot és az álomállapot között utazunk, vagy amikor módosult tudatállapotban vagyunk és állatok szemén keresztül látunk. A legtöbb ember esetében azonban a tonál és a naguál állapot teljesen elkülönül egymástól, és csak a tonálban, csak ebben a dimenzióban élnek.

Néhány éve részt vettem egy előadáson, amely lenyűgözően ötvözte a pszichoterápiát és a sámánizmust. Az előadó elmesélt egy történetet egy afrikai sámánról, aki az éhezésen túl még sok más nehézségtől is szenvedett életében. Amikor megérkezett Európába, azt mondta az előadónak: "Milyen szegény vagy! Te csak ezt a valóságot tapasztalod meg; elveszítetted a kapcsolatodat az őseiddel, a Földdel és az egekkel, és a szertartásaid elveszítették valódi jelentésüket." Egyetértek a sámánnal: a legtöbb ember önmaga tükörképévé vált és elfelejtette, kit tükröz vissza, azt a lényt, aki nem ismeri önmagát és csak különböző forgatókönyvekben létezik. 

A nagualizmus lehetővé teszi számunkra, hogy ne legyünk szegények, hogy egyidejűleg sok időben és térben éljük az életünket, amikor csak szeretnénk. Ha hosszú ideig figyeljük magunkat a tükörben, megszűnünk pusztán tükörképnek lenni. Majd ismét tükörképpé változunk, és, ami igazából visszatükröződik, az a tonál és a naguál.

Tradicionális mexikói maszk rituálékhoz és tánchoz, Zacatecas, Mexikó

Xayaca: a maszkok

Természetesen, álmunkban ugyanazok vagyunk, mint akik ébrenléti állapotunkban. Ugyanazt az identitást használva pedig kétségkívül újra és újra ismételjük önmagunkat, álmainkban és az éltünkben egyaránt.

Ezért az első dolog, amit a Tol leszármazási ágban teszünk, hogy tükörbe nézve, maszkok (navatl nyelven xayaca) segítségével elválasztjuk egymástól az arcunkat és a múltunkat. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy változtassunk alvási szokásainkon, következésképpen az életünkön is. Ennek a quetzaltzin, szó szerint "tiszteletre méltó szuruku" nevű gyakorlatnak rengeteg előnye van. A szuruku Mexikó szent madarainak egyike, repülés közben zöld színe irizáló színekre vált. Ezért nevezték el a szurukuról azt a gyakorlatot, amelyben a tükör előtti képünk megváltozik. 

A tolték hagyományban megpróbáljuk elkerülni azokat az álmokat, amelyekben csak külső szemlélők vagyunk, és nem veszünk részt bennük tevőlegesen. Több oka is lehet annak, hogy miért válunk nézőkké álmodás közben. Az első és legfontosabb, hogy nem szoktuk megfigyelni magunkat ébrenléti állapotunkban. Amikor önmagunkra nézünk a tükörben, csupán külső megjelenésünk egy részét látjuk, mivel a tükröt általában csak rövid ideig használjuk, hogy megfésülködjünk vagy hogy ellenőrizzük a külsőnket, és ugyanezt a felszínes képet teremtjük meg önmagunkról álmodás közben is.

Az álmodás során mindig szükség van egy megfigyelőre vagy tanúra, aki nyilvántartja az álmokat és később eljuttathatja az üzeneteket hozzánk, közvetlenül az éber álmokba, vagy, amikor ébren vagyunk, élettapasztalatainkon keresztül. Amikor álmodunk, a tonál általában leválik az álomról, miközben a naguál az álom tanúja, és az általa közvetített üzenetet így csak élettapasztalataink során kaphatjuk meg. A naguál útja egészen más: ébrenléti állapotunkban hosszasan meg kell figyelnünk magunkat a tükörben. Csak így fejleszthetjük ki önmagunk megfigyelésének szokását, hogy aztán, mikor álmodunk, a naguál álmunk aktív részesévé válhasson. A tonál pedig kénytelen lesz megfigyelni, értelmezni és megváltoztatni bizonyos dolgokat az éppen zajló álomban. Ez óriási lépés, hiszen tulajdonképpen azt jelenti, hogy belépünk a temixochba vagy a virágzó álomba, amelyet világszerte éber álomnak ismernek; természetesen azonban messze túlmutat azon, mivel sokkal tudatosabb és kontrolláltabb.

Néhányan észrevettek valami különös és rendkívül fontos dolgot az éber álmodás és az ébrenléti állapotban történő álmodozás gyakorlatában, ez pedig az orr. Amikor ébrenléti állapotunkban ránézünk valamire, arcunknak csupán egyetlen részletét, az orrunk hegyét láthatjuk. Ez jelenti tulajdonképpen a külvilágot. A toltékok a külvilágot, és az azzal kapcsolatos tudatosságot az orral hozták összefüggésbe. Másrészt, amikor álmodunk, anélkül látunk képeket, hogy az orrunk hegye jelen lenne - a nagualizmus tehát használ valamit az ébrenléti állapot és az álomállapot megkülönböztetésére. 

Ahhoz, hogy önmagunkat megfigyelhessük, kétféle maszkra van szükségünk: egy vagy két jelentősen kiemelkedő, hosszú orral rendelkező maszkra, amelyek a tonált képviselik, valamint néhány továbbira lapos orral, például állatok, az első archetípusok maszkjaira, amelyeket a nagualizmusban a naguál ábrázolására használunk. 

Ez a különbségtétel nagyon fontos, meghatározó tényező azokban a haladó leckékben, amelyek arra tanítanak bennünket, hogyan kell meghalni. Ha nem látjuk az orrunk hegyét, az azt jelenti, hogy vagy alszunk, vagy halottak vagyunk; ha tudatosan halunk meg, az elménk egyik világban sem esik csapdába a végső változás, vagyis a halál után.

Az élet három állapotát - fiatalság, öregség, halál - ábrázoló maszk, Tenocstitlan, Mexikó

Quetzaltzin: a "tiszteletre méltó szuruku"

Életünk különböző és tiszteletre méltó elszámolási kötelezettségeit jelenti. A quetzaltzint az egész világon összegzésként ismerik. A Tol leszármazási ágban sokféle összegzés létezik, a legelső az   

Innetlapololtiliz: "Ömagunk elvesztésének gyakorlata".

Ezt a gyakorlatot az egyik hosszú orrú maszkot felvéve végezzük. A tükör elé állva vágj bele életed történetének elbeszélésébe. Beszélj hangosan a problémáidról, az aggodalmaidról stb., pontosan úgy, mintha pszichoterapeutánál lennél. Az egyetlen különbség az, hogy most te vagy saját magad terapeutája. Képes vagy egyesíteni a tonált és a naguált, a tudatosat és az öntudatlant, és önmagadon kívül senki másra nincs szükséged ahhoz, hogy magadra találj. Szánj körülbelül 30-45 percet (átlagosan 36 percet) erre a gyakorlatra harminchat napon keresztül, minden egyes nap. Egyszerűen csak beszélj arról, mit hiszel önmagadról, ki vagy, a problémáidról és így tovább, egészen addig, amíg azt nem érzed, hogy teljesen megszabadultál jelenlegi életedtől.

Ez a gyakorlat nagyon jelentőségteljes. Először is, mivel kénytelen vagy önmagadat nézni, egyszerű nézőből főszereplővé válsz saját színdarabodban. Másodszor, már nem azonosítod arcodat jelenlegi életeddel, és ahogy kezded maszkos önmagadat látni, végbemegy az egyik legérdekesebb gyógyulás, amit valaha tapasztalhatsz: az idő múlásával életed története és arcod különválik egymástól, míg végül teljesen megszakad közöttük a kapcsolat. És miután ez az összeköttetés eltűnik, attól kezdve életed története már nem hat rád többé, és szabad leszel. 

Ezt a sok idődet igénybe vevő, első összegző gyakorlatot a nagyon hosszú orrú tonál maszkokat felvéve kell elvégezni, amelyeket a gyakorlat közben cserélgethetsz, megérzésed szerint.

(Sergio Magaña: A tolték titok - Az ősi mexikóiak álomgyakorlatai)

• Kapcsolódik: Tezcatlipoca, a füstös tükör

• És most jelent meg Sergio Magaña második könyve magyarul: Az erő barlangjai, Bioenergetic Kiadó

gyerek felnőttek, felnőtt gyerekek

ha közelebb van:
élesebben látni,
hogy elérhetetlen.

(Fodor Ákos)

Laing szerint egész nyugati civilizációnk arra épül, hogy saját magunk és egymás élményeit, tapasztalatait folytonosan érvénytelenítjük, így képtelenné válunk arra hogy - talán a ritkán adódó eksztatikus pillanatokat kivéve - a valóban lényeges dolgokról tudjunk beszélni egymással. Mindennapi érintkezéseink tele vannak zsákutcákkal, kommunikációs csapdákkal, paradox közlési formákkal - gubancokkal; ezek között vergődve éljük le az életünket, s akaratlanul is egymás kiszolgáltatottjaivá válunk legkülönfélébb kapcsolatainkban.

A Beszélgetések gyerekekkel, miként Laing is mondja, ezúttal olyan emberi kapcsolatokat akar megjeleníteni, amelyekben még nem diadalmaskodott a rosszindulat, a féltékenység, a bosszú, a gyűlölet, az irigység megannyi ördöge, amelyek még mentesek a gubancoktól és kommunikációs zsákutcáktól, ahol még szabad tér nyílik az örömteli játékra és a valósággal való szabad kísérletezésre.

(Erős Ferenc)

Ádám: - ha teljesülne egy kívánságod, mit kívánnál?
Én: - lehet az tárgy vagy érzés vagy -
Ádám: - amit csak szeretnél!
ÉN: - hát én boldog szeretnék lenni - ha boldog lennék, akkor rengeteg dolognak meg kellene változnia
Ádám: - és mi lenne a második kívánságod?
Én: hogy mindenki más is legyen boldog
Ádám: - mindenki, Az egész világon?
Én: - igen. Miért ne?
Ádám: - mindenki, még akarata ellenére is?
Jutta: - szerinted van aki nem akar boldog lenni?
Én: - jó, legyen. Én nem akarok senkit sem kényszeríteni, hogy boldog legyen. Akkor mondjuk azt kívánom, hogy legyen boldog mindenki, aki akar.
(Szünet)

Ádám: - apa?
Apa: - igen
Ádám: - te inkább erős vagy gyenge lennél?
Apa. - inkább erős
Ádám: - és inkább okos vagy buta lennél?
Apa: - inkább okos
Ádám: - és mi lennél inkább, gyenge és okos vagy buta és erős?
Apa: - gyenge és okos
Ádám: - és mi lennél inkább, boldog és gyenge vagy gőgös és erős?
Apa: - boldog és gyenge

Remélem, hogy e lapok segítenek nyilvánvalóvá tenni, hogy a felnőtteknek éppoly hasznos a gyerekekkel való kapcsolat, mint a gyerekeknek a felnőttekkel való kapcsolat. A gyerekekről csak gyerekektől szerezhetünk ismereteket. Magunk értése hallatlanul elsekélyesedik, ha nincs kapcsolatunk gyerekekkel. A felnőttek éppúgy tudnak szenvedni a gyerekek hiányától, mint fordítva. Az a gyanúm, hogy a gyerekek éppoly fontos szerepet játszanak a felnőttek növekedésében és fejlődésében, mint a felnőttek a gyerekekében.

(R. D. Laing, Beszélgetések gyerekekkel)

Kisgyerekkorunktól kezdve magunkba szívjuk szüleink vélekedéseit és hiedelmeit egy belső hang formájában, amely folyamatosan kommentálja életünket, döntéseinket. A hang gyakran parancsot, tanácsot vagy instrukciót ad, de az is lehet, hogy utólag fűz folyamatosan kellemetlenkedő megjegyzéseket az eseményekhez, intelligenciánkra, jellemünkre, erkölcsünkre, értékünkre vonatkozólag. Bármennyire is úgy hangzik, ez a hang mintha a sajátunk volna, valójában a szüleink hangjának visszhangjáról van szó. Kivétel nélkül mindannyian belsővé tesszük szüleink hangját, ez a szocializációnk szerves része. Csak éppen míg egyeseknek támogató, barátságos, problémamegoldó belső hang adatik, addig mások nap mint nap dühös, állandóan kritizáló, lekezelő kommentárokat kénytelenek hallgatni, és ez a kíméletlen, szünet nélküli önostorozás sokkal több kárt képes tenni, mint a szülő személyesen. 

Ha a szülők éretlenek, elkerülhetetlen, hogy a gyerekeiket érzelmileg elhanyagolják. Ez azonban nem olyasmi, ami magának a gyereknek a szemében érthető és felismerhető lenne. Érzi az ürességet, de nem tudja a nevét, nem tudja, mit is hiányol. Csak az világos számára, hogy különbözik azoktól, akik mintha sokkal inkább békében lennének önmagukkal. Az ilyen embereknek gyakran bűntudatuk van ha panaszkodnak, és hajlamosak listát készíteni azokról a dolgokról, amikért hálásnak illene lenniük, mintha életük egyfajta matematikafeladat lenne, amely ha pozitív eredményt ad, nincs joguk boldogtalannak lenni.

Csak éppen képtelenek közben lerázni azt az érzést, hogy alapvetően egyedül vannak a világban, és egyetlen kapcsolatukban sem találják meg azt a meghittséget, amire vágynak.

Érzelmileg ​éretlen szülők mellett felnőni magányos tapasztalat. Az ilyen gyerekek érzelmi szükségleteit nem vagy csak részben elégítették ki, érzéseiket nem vették eléggé figyelembe, vagy kifejezetten elutasították azokat. Bár szüleik más szempontokból gyakran megfelelően gondoskodtak róluk, ezért sokan nem szenvedtek szükséget a fizikai biztonság és a testi egészség terén, ha mindezek mellett nem kaptak elég szilárd érzelmi kapcsolatot is, akkor tátongó hiányt érezhettek érzelmi biztonság helyett.
 

A gyermekkori érzelmi elszigeteltség élménye ráadásul az esetek jelentős részében kihat a felnőttkori kapcsolatokra is, különösen a párkapcsolatra. Akiket ugyanis gyermekként elhanyagoltak vagy elutasítottak, gyakran későbbi kapcsolataikban is ugyanerre számítanak másoktól. Nem merik elhinni, hogy igazán fontosak lehetnek valaki számára, kételkednek saját szerethetőségükben, esetleg szerepeket játszanak, hogy elnyerjék mások szeretetét. Így pedig még akkor is érezhetik magukat kevésnek, üresnek és magányosnak, ha egyébként vannak emberi kapcsolataik, és sok téren jól teljesítenek.
 

A neves amerikai pszichoterapeuta számos kérdést megválaszol, amelyekkel az érintettek esetleg már régóta küzdenek. Világossá válik, hogy gyerekkorukban miért érezték gyakran úgy, mintha szüleik nem látnák és nem ismernék őket, és amikor maguk tettek erőfeszítéseket, hogy kommunikáljanak velük, attól miért nem lett jobb semmi. Megtudhatjuk, felnőttként hogyan tehetik kielégítőbbé, meghittebbé kapcsolataikat, és miként szabhatnak határokat az érzelmileg éretlen szülőkkel való viszonyuknak. A cél az, hogy több önbizalomra tegyünk szert, és szerencsésebben alakítsuk kapcsolatainkat azáltal, hogy jobban megértjük saját élettörténetünket. Számos kutatás igazolja: az, hogy mi minden történt valakivel a múltban, kevésbé számít, mint az, hogy feldolgozta-e azt, ami történt.

(Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei)

Az emberiség történetének egyetemes, ősi parancsa, hogy tiszteljük és szeressük a szüleinket. Ám ha valaki annak ellenére akarja követni ezt a parancsot, hogy a szülei egykor elhanyagolták, bántalmazták vagy kihasználták őt, csak akkor tud eleget tenni ennek, ha elfojtja a saját igazi érzéseit - a test pedig komoly betegségekkel lázad fel e lelki öncsonkítás ellen.
Alice Miller pszichoanalitikus, A tehetséges gyermek drámája című kötet szerzője ebben a könyvében részletesen elemzi azt a konfliktust, amely egyfelől az érzéseink és a testünk által felfogott dolgok, másfelől aközött húzódik, amit érezni szeretnénk, hogy megfeleljünk az erkölcsi normáknak, amelyeket régen magunkévá tettünk. Miller megvizsgálja a világirodalom nagyjainak - többek között Franz Kafka, Virginia Woolf, Arthur Rimbaud, Marcel Proust és James Joyce - életútját, kapcsolatot keresve és találva e nagy alkotók gyermekkori szenvedései és felnőttkori testi-lelki betegségei között. Megkérdőjelezi a bántalmazó szülőkkel való kapcsolatra irányuló társadalmi elvárásokat, és arra biztatja az olvasókat, hogy fedezzék fel gyermekkoruk igaz történetét.

(Alice Miller: A test kiáltása, Ursus Libris Kiadó)

„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek...” 

Botthiszattvák márpediglen vannak, áldja meg őket az Isten! Mohamed Bzeeket különösen. 👼 ♡

A homeopátiáról

A homeopátia nem működik. De a mosópor intelligens!

(Dr. Földes László homeopátiás orvos)

Két ógörög szóból alkották a homeopátia elnevezést. A homoios előtag azt jelenti: "hasonló", míg a pathein jelentése "érzékelni, szenvedni". Tehát a homeopátia annyit tesz: hasonló szenvedés tana.

A homeopátia legtöbbet emlegetett alapelve, a hasonlósági elv már legalább 2500 éve ismeretes, ugyanis körülbelül ennyi ideje annak, hogy Hippokratész görög orvos, az orvostudomány atyja először említette: "Ugyanazok a dolgok, amelyek a betegséget okozzák, meg is gyógyítják azt." A középkorban Paracelsus, német orvos megállapítása: "Ami nagy adagban méreg, az kis adagban orvosság." Ezen alapelveket gyakorlati gyógyító módszerként azonban csak két évszázada alkalmazzák. Samuel Hahnemann német orvos és gyógyszerész (1755-1843) vezette be ezt a gyógymódot, kidolgozva a homeopátia elveit és törvényeit. Méltán tekintik őt a homeopátia megalapítójának.

Az homeopátiás orvos a gyógyszert egyénre szabottan, az ún. hasonlósági szabály alapján, igen részletes kórelőzmény felvétele után választja ki betege számára a több, mint 4000-féle homeopátiás szer közül. A gyógyítás nemcsak a beteg szervre irányul, hanem a beteg testi-lelki harmóniájának teljes visszaállítására törekszik, valamint a szervezet veleszületett hajlamaiból adódó betegségek megelőzésére is szolgál. A szakma szabályainak betartása mellett alkalmazva, a homeopatikumok kedvező mellékhatásprofillal rendelkeznek, így jól alkalmazhatók gyermekeknél és időseknél, várandós és szoptatós anyáknál egyaránt. Az emberek mellett állatok és növények is gyógyíthatók homeopátiával.

(teljes cikk a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület honlapján)

(öröm)tűz(szív)

Rossz földrészre születtem... igen, határozottan elvétettem a landolást. 🐦😄💖

... kezdtem ráébredni, hogy az emberek és az idők micsoda zűrzavarában éltem, a nagy örömök és a mélyről jövő fájdalmak örvényében. Hosszan gyászoltam a halottakat, akik a szívem elhalt részében maradtak, és még hosszabban ünnepeltem azokat, akik még éltek, és lángra lobbantották a vérem. És nem volt abban a tényben semmi rossz vagy semmi furcsa, hogy a szívem összetört a sok használattól.

(Eduardo Galeano)

emlékezni (recordar) a latin re-cordis szóból: valamit a szívbe visszaidézni

"Ha szeretem az Egyetlent, a világ egy lesz, csak egyet kell szeretnem, hogy mindent szerethessek, és ebben a szerelemben megnyílik a mindenség titka." (Hamvas Béla)

 

A varázslók előnye

- Mondd meg nekem don Juan, milyen valójában az a lény, aki meg fog halni? - kérdeztem, hogy a beszélgetést másfajta hangnemben zárjam le. - Nagyon sokszor hallottalak erről beszélni, de tulajdonképpen nem határoztad meg nekem.

- Az emberi lények olyan lények, akik meg fognak halni - felelte. - A varázslók határozottan állítják, hogy ahhoz, hogy fogást találjunk a világunkon, és azon is, amit teszünk benne, az egyetlen mód annak teljes elfogadása, hogy a halálunk felé tartó lények vagyunk. Enélkül az alapvető tudás nélkül az életünk, a dolgaink, és a világ, amelyben élünk, kezelhetetlenek.

mexikói faragott koponya, háttér: Teotihuacan

- De olyan messzire vezető ennek a puszta tudomásul vétele? - kérdeztem az áltiltakozás hangján. 

- Arra mérget vehetsz - mondta don Juan mosolyogva. - Azonban a puszta tudomásulvétel nem éri el a célt. Meg kell testesítenünk ezt az elfogadást, és meg kell élnünk bármi áron. A varázslók minden korszakban azt állították, hogy halálunk látványa a legkijózanítóbb látvány, ami létezik. 

Az a baj velünk, emberi lényekkel, és ez a baj velünk időtlen idők óta, hogy azt hisszük, anélkül, hogy szó szerint így valaha is kijelentettük volna, hogy beléptünk a halhatatlanság birodalmába. Úgy viselkedünk, mintha sose halnánk meg, infantilis arroganciával. A halálunk felé tartó lények vagyunk - mondta. - Nem vagyunk halhatatlanok, de úgy viselkedünk, mintha azok lennénk. Ez az a hiba, ami egyénenként legyőz minket, és ami egyszer majd legyőz minket, mint fajt. De még a halhatatlanság érzésénél is károsabb az, ami vele jár: az az érzés, hogy fel tudjuk fogni ezt az elgondolhatatlan világegyetemet az agyunkkal.

Don Juan kijelentette, hogy az a varázslók előnye átlagos embertársaikkal szemben, hogy ők tudják, hogy haláluk felé tartó lények, és nem hagyják magukat eltérni ettől a tudástól. Hangsúlyozta, hogy óriási erőfeszítést kell tenni azért, hogy napvilágra hozzuk, és teljes bizonyosságként fenntartsuk ezt a tudást. 

- Julian nagual mesélt nekem az ókori Róma hódító hadvezéreiről - folytatta don Juan. - Amikor győzedelmesen hazatértek, hatalmas felvonulásokat rendeztek a tiszteletükre. A hódítók harci szekereiken vonultak fel és bemutatták a kincseket, amiket szereztek, és a legyőzött embereket, akiket rabszolgává tettek. A kocsin mindig ott volt velük egy rabszolga, akinek az volt a feladata, hogy a fülükbe sugdossa, minden dicsőség és hírnév mulandó. 

Ha bármilyen módon diadalmasak vagyunk, nincs senkink, hogy a fülünkbe súgja, győzelmeink mulandók. A varázslók azonban fölébe kerekednek ennek; haláluk felé tartó lényekként van valakijük, aki a fülükbe sugdossa, hogy minden mulandó. A súgó a halál, a csalhatatlan tanácsadó, az egyetlen, aki soha nem fog neked hazudni.

(Carlos Castaneda: A Végtelen aktív oldala)

 

#MeToo

   Tegyünk egy nagy lépést vissza az időben Freud korába, amikor a modern pszichológia született. Az 1890-es években, pályája kezdetén Freudot megdöbbentette, milyen sok női páciense számolt be arról, hogy gyerekkorában visszaéltek vele szexuálisan. Freud ezért arra a következtetésre jutott, hogy felnőtt nőknél az érzelmi zavarok egyik legfontosabb kiváltó oka a gyerekkori szexuális bántalmazás, és írt a témáról egy remek és együttérző tanulmányt A hisztéria etiológiája címmel. Azonban úttörő felfedezéséért elismerés helyett kollégái kigúnyolták Freudot. Kinevették, mert elhitte, hogy köztiszteletben álló férfiak - pácienseinek többsége „rendes családból” származott - incesztus elkövetők lehetnek. Néhány év alatt Freud meghátrált az erős nyomás alatt, és visszavonta megállapításait. Helyettük bevezette az Ödipusz-komplexus fogalmát, ami a modern pszichológia alaptétele lett. Ezen elmélet szerint a kislányok valójában szexuális kapcsolatra vágynak apjukkal, mert versenyezni akarnak az anyával, hogy ők legyenek a legfontosabbak az apa életében. Freud ez alapján arra jutott, hogy páciensei által elmesélt szexuális abúzus valójában soha nem történt meg, hanem a nők gyerekkorukban erre vágytak és erről fantáziáltak, felnőttkorukban pedig elhitték, hogy igazuk volt. Így indult az áldozathibáztató elmélet százéves pályafutása a mentális ellátás területén: az áldozatokat hibáztatták az ellenük elkövetett bántalmazás miatt, és eleve hiteltelennek tartották a nők és gyerekek szexuális visszaélésről szóló beszámolóit.

  A freudi örökség napjainkban is erősen tartja magát. (Mit is várhatunk egy olyan "kultúrától", amelynek pszichológiai elméletei aberrált és hazug áltudományos tételeken nyugszanak? - a szerk.)

 A bántalmazás nem a férfi érzelmi sérüléseinek vagy készséghiányának eredménye. Valójában a bántalmazás azon alapul, hogy a férfit milyen kulturális hatások érték gyerekkorában, milyen kulcsfontosságú férfi szerepmodellekkel találkozott, és milyen hatással vannak rá férfitársai. Más szóval, a bántalmazás értékrendi probléma, nem pszichológiai rendellenesség.

   Megtanultam, hogy a bántalmazásnak meglepően kevés köze van ahhoz, hogy egy férfi hogyan érez, hanem arról szól, hogyan gondolkodik. A válasz a fejében keresendő.

Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében?

Harvey Weinstein botránya hirtelen ráirányította a világ figyelmét a szexuális zaklatásra a színészet világában. Még a külsőségekkel, testiséggel jellegüknél fogva mélyen átitatott szakmáknál (mint a filmezés, a divat vagy a sport) is rendre megütközést kelt, amikor az ilyen ügyek mentén egy pillanatra felhasad a jelenséget burkoló hallgatás szövete, és megmutatkozik, milyen elterjedt valójában a zaklatás.

De ennél is durvább, hogy a rendelkezésre álló kevés adat azt mutatja, a teljesen átlagos munkahelyeken ugyanúgy hétköznapinak számít a kéretlen szexuális közeledés vagy a sima otromba szexizmus. A zaklatás skálája a tréfásnak gondolt, túlzásba vitt megjegyzésektől a pornó küldözgetésén át a konkrét ajánlatokig vagy rosszabb esetben a fizikai közeledésig terjed, természetesen az elszenvedő fél akarata ellenére.

A zaklatások túlnyomó többsége sohasem jut a közösség tudomására, mivel az áldozatok hajlamosak inkább magukba temetni az ilyen élményeket, amire jó okuk van: az általánosan jellemző áldozathibáztatás mellett a munkahelyi hierarchikus viszonyrendszerek sem kedveznek annak, hogy valaki előálljon a maga kínos történetével.

Előd Fruzsina teljes cikke az Indexen.

Kapcsolódik a blogon:

A világ fejedelme

Jószándékkal van kikövezve

Spiritual bypass

A nő egyetemes története

Día de Muertos

természetfölötti hangoltság

- Helyettesíthető az imádság a meditációval?

- Nem.
Megemlíteném itt a fénynélküliséget, mert én úgy tapasztalom, hogy a hormontermelésünk a hitünktől is függ. Tehát attól, hogy mennyit imádkozunk, mennyit vagyunk módosult tudatállapotban. Az idegrendszer, a hormonrendszer, az érrendszer és az immunrendszer egy rendszer, molekuláris hidakkal összekötve. S ha nem imádkozol, akkor belül nincs fény, és könnyen borul a rendszer.

(Bernád Ilona)

✫ 💀 ✫

A halál szokásai néphagyományunkban. A megboldogulás lelki, szellemi oldalról és párhuzamai a születéssel
címmel tartok előadást, amelyre Hendrey Tibor kért fel (Tibetet Segítő Társaság)
időpont: 2017. október 29. vasárnap 16 óra
helyszín: Sambhala Tibet Központ, Budapest I. Attila út 123. 11.cs.
Várunk szeretettel a szervezőkkel együtt,
kérlek értesítsétek családtagjaitokat, barátaitokat is,
köszönöm,
Isten áldjon!
Ilona

(kapcsolódik: A második kapu)

A hit szó mai alakjában alapvető félreértésre ad alkalmat, s ez századokig visszamenően az egész vallást fenekéig felkavarta. A hit nem intellektuális vagy érzelmi vagy bármilyen emberi szellemi vagy lelki tevékenység: hanem természetfölötti tapasztalat és emberfölötti érzékenység. "A hit nem áll szemben a tudással, szól Saint-Martin, a hit mágikus aktus, nem tudás." A hit természetfölötti hangoltság és érzékenység és nyíltság és képesség arra, hogy az ember az anyagi természeten túl fekvő világokban tájékozódjék. S ezért a görög pisztiszt a hit szó nemhogy rosszul, de egyáltalában nem fejezi ki. Pál apostolnak tanítása a hitről, amely üdvözít, a természetfölötti hangoltságra vonatkozik, nem a vak elhivésre. A hit az a magasabb tapasztalat, amely az embert a metanoiára, a nagy megfordulásra, a metathesziszre, a nagy átlépésre alkalmassá teszi. Ezért mondja Saint-Martin a hitet mágiának. A hívőben rejtett, mély, de döntő eltolódás következik, mert "az embernek, aki útját Isten felé vette, a fizikai sejtekig menően tökéletesen meg kell változnia".

(Hamvas Béla: Scientia Sacra)

Kapcsolódó bejegyzések:
Fénylátomások
Lényünk legértékesebb része
A guadalupei szűz
Bűvös hetes (a nő beavatási útja)

ez csak a szerelem, fiacskám, a szerelem

Szívott egyet a szivarból. - Jóságos ég - mondta aztán. - Milyen kedves dolgok is vannak a világon... de így, ahogy mondom: milyen kedvesek.

(J. D. Salinger: Franny és Zooey)

(a hangot be kell kapcsolni)

Bye-bye Buddha

Az örömnek nincs tárgya. Létezik benned anélkül, hogy bármilyen megmagyarázható érved lenne. Hála a szív tüzének, létezése hasonlít a Napéhoz.

(Susanna Tamaro)

Nincs kifogásom a fájdalom és a szenvedés ellen. A szenvedés jel arra, hogy vagyok és valamiképpen fenn próbálom tartani magam. Ha szenvedek és ha fáj, akkor küzdök vágyaimért. Vannak vágyaim, és vannak olyan erősek, hogy fájnak. Micsoda őrület volt kivonni magam a fájdalom alól és visszahúzódni a szenvedés elől! Feladtam vágyaimat. És aki feladja vágyait, megszűnik élni. Elméletileg reflektáló filozófiai automata lesz, aki pontosan tudja, mi a helyzet, de semmibe nem megy bele. Az élet látszata, amikor az ember már csak a forma kedvéért van itt. A valóságban saját magához semmi sem fűzi és életét nem kívánja. A test kész, de a lélek erőtlen. 

(Hamvas Béla: Beszélgetés az Akropoliszon)

Végtelen + végtelen = ?

(azokról a dobozokról amin a rajta levő képen ismét szerepel az illető doboz, azon pedig megint ugyanaz a doboz képe és így tovább):

A végtelen, ahogy egy gyerek látja, aki még sosem hallott Zénon paradoxonjáról. Versenyfutás elérhetetlen céllal, sem a teknős, sem Achilleus nem éri el soha a legutolsó dobozt. 

Kicsi korunkban megtanuljuk már mi fán terem a végtelen metafizikája, meg a differenciál és integrálszámítás, csak nem tudjuk még, hogy amit megsejtettünk, az a Végtelen Regresszió képe, vagy éppen ellenkezőleg, az Örök Visszatérés és az önfarkukba harapó korok szörnyű ígérete is lehetne akár, hiszen elképzelhető, hogy a legutolsó dobozhoz érve, ha ugyan van legutolsó, saját magunkra csodálkozhatunk rá végül, ez az örvény, amint ott állunk, kezünkben az első, kezdeti dobozzal.

(Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze)

Zénón paradoxonjainak azokat a paradoxonokat nevezzük, amelyeket az eleai Zénón ötlött ki Parmenidész elméletének alátámasztására, miszerint az érzékek által alkotott kép félrevezető, konkrétabban, hogy a mozgás csak illúzió, valójában nem létezik.

Zénón nyolc fennmaradt, és Arisztotelész Fizika című művében leírt paradoxonja mind nagyjából ugyanarra az alapgondolatra épül, és a legtöbbet már az ókorban is könnyen cáfolhatónak tartották. A három leghíresebb és legjobban védhető - Akhilleusz és a teknős, a fának hajított kő, és a nyílvessző paradoxonja.

Képzeljük el Akhilleuszt, a leggyorsabb görögöt, amint versenyt fut egy teknőssel. Mivel olyan gyors, nagyvonalúan száz láb előnyt ad a hüllőnek. Alighogy elindul a verseny, Akhilleusz pár ugrással ott terem, ahol a teknős kezdett. Ezalatt az idő alatt azonban a teknős is haladt egy keveset, talán egy lábnyit. Akhilleusz egy újabb lépéssel ott terem, ám ezalatt a teknős ismét halad egy kicsit, és még mindig vezet. Akármilyen gyorsan is ér Akhilleusz oda, ahol a teknős egy pillanattal korábban volt, amaz mindig egy kicsit előrébb lesz. Zénón érvelése azt látszik igazolni, hogy Akhilleusz sohasem fogja megelőzni, de még csak utolérni sem a teknőst.

Ma már tudjuk, hogy végtelen sok szám összege is adhat véges eredményt. A paradoxon esetében, ha összeadjuk a végtelen sok apró időszeletet, amit az egyes lépések igénybe vesznek, véges időt kapunk eredményül, méghozzá pontosan annyit, amennyire Akhilleusznak szüksége van, hogy utolérje a teknőst. Ha ennél több időt adunk, természetesen meg is előzi.

Ezt a megoldást egyesek bölcseleti alapon megkérdőjelezik, mondván, hogy végtelen sok számhoz vagy végtelen sok apró időszelethez végtelen ideig kellene az összeadást folytatni, így soha nem érhetnénk célba. A végtelenhez pedig több időt adni - e nézet szerint - eleve abszurditás, hiszen a végtelen minden lehetőséget magában foglal, így nem lehet ahhoz hozzáadni vagy elvonni. Ezt a nézetet az úgynevezett újzénoniánusok képviselik.

A fának hajított kő az előző egy variánsa. Zénón nyolc lábnyira áll egy fától, kezében egy követ tart. A követ a fa felé hajítja. Ahhoz, hogy a kő eltalálja a fát, először meg kell tennie a köztük lévő távolság, azaz a nyolc láb felét, ehhez pedig valamennyi időre van szüksége. Ezután még mindig hátra van négy láb, ennek megtételéhez pedig először ennek a felét, vagyis további két lábat kell repülnie, és ehhez ismét adott idő kell. Ezután további egy, majd fél, majd negyed lábat kell megtennie, és így tovább a végtelenségig. Zénón következtetése: a kő sohasem éri el a fát.

Itt egy repülő nyílvesszőt kell elképzelnünk. Bármely időpillanatban a nyíl a levegő egy ismert pontján tartózkodik. Ha ennek a pillanatnak nincs időbeli kiterjedése, akkor a nyílnak „nincs ideje”, hogy elmozduljon, tehát nyugalomban kell, hogy legyen. Hasonló logikával belátható, hogy az ezt követő pillanatokban is nyugalomban van. Mivel ez az idő bármelyik pillanatára igazolható, a nyílvessző egyáltalán nem mozoghat: a mozgása csak illúzió.

Zénón ez alapján azt állítja, hogy a mozgás csak illúzió, valójában nem létezik, így tehát sebességről sincs értelme beszélni, sem annak határértékéről.

A feloldás szerint pusztán azért, mert egy kimerevített pillanatban a nyíl állni látszik, nem mondhatjuk, hogy valóban nem mozog, mivel a nyugalom csak időben elnyújtva értelmezhető. Ahhoz, hogy a nyíl nyugalmát ellenőrizzük, több különböző pillanatot kell vizsgálni, ezekben pedig a nyíl nyilvánvalóan különböző helyeken tartózkodik, tehát mozog.

A pontosabb vizsgálathoz ismét a differenciálszámításhoz kell nyúlni. Ezáltal a nyíl különböző időbeli helyzetei és a sebessége között pontos összefüggést állíthatunk fel a határérték-számítás segítségével. Attól, hogy a kiválasztott időszelet hossza nullához tart, a megtett távolság és az eltelt idő hányadosa (a sebesség) nem kell, hogy szintén nullához tartson. A valóságban egy véges, nem nulla értékhez konvergál: ez az érték a nyíl sebessége a kimerevített időpillanatban.

(forrás: Wikipédia)