A magyar táltos


   Vámos Ferenc írta: "a magyar mesekincsben egészen különös világ, gondolatrendszer, bölcselet szunnyad. A létnek, a világnak kozmikus víziója." Vagyis a mindenség magyar látomása, amely elsősorban nekünk, magyaroknak szól. Magyar ősmesének a magyar alkotású, ősvallási tartalmú népmeséinket, "szent beszély"-einket nevezhetjük. Ezek többnyire a halhatatlanság és boldogság kereséséről szólnak: Tündér Ilona szerelmének, a gyógyító és ifjító életvizének és az életfa gyümölcsének megszerzéséről. Meséink alapjául a magyar ősvallás gyógyító és révülő bölcs papjainak (regöseinek, táltosainak, jósainak) túlvilági úti élményei szolgálhattak. Ezek a tanító-beavató és egyben gyógyító elbeszélések tőlük származhattak.
   E mesék tehát nem kitalált történetek, hanem a magasabb és mélyebb (vagy: a felső és az alsó) világok rejtett valóságáról szólnak. Meséink gyakran vándorútra indulással kezdődnek, emlékeztetve arra is, hogy vándorok vagyunk a Földön, melyen csak átmegyünk, keresve az igazi otthonunkat. E hosszú vándorút pedig mindig a Túlvilág valamely tartományába vezet: vagy az alvilágba, ahová a Gonosz legyőzésére indul a hős, a fogságban levő Fények és lelkek kiszabadítására; vagy a magasságba, az égbe, a mennyei társ és a boldog tündérhon megkeresésére. A mai elsötétedett világban a Gonosz elleni küzdelem - néhány magányos harcost leszámítva - éppoly tiltott és ismeretlen már, mint az Isten országának hirdetése és keresése. (Milyen szomorú ez a hivatalos kereszténységre, buddhizmusra, stb. nézve.) Az igazi magyar mesékben az Ősforrás még tisztán látható, még nem homályosodott el, nem zavarodott össze. Ahogyan a magyar nyelv sem tartozik a Bábel utáni összezavarodás nyelvei közé - a magyar a teljesség, az Egy nyelve.
   A magyar ősmesékből sajátos, össze nem téveszthető lelkiség és szellemiség árad. E meséket olvasni felemelő és megtisztító élmény. A mese mint beavatás, a megismerés magyar Útja - ez a mi sajátos utunk. Kiutat keresve a boldogtalanság világából a boldogság honába, a mulandóságból az örökkévalóságba. Ha nincs meg bennünk - Jézus kifejezésével élve - az Isten országának (vagyis a tündérek mennyének) képe és vágya, akkor leragadhatunk az alsóbb világokban. Ha valakiben nem tudatosul az ember igazi célja és küldetése: a felemelkedés az eredeti, és a valódi égi hazába, akkor hiábavalóan telik el az élete. Gyönyörű ősi meséink felragyogtatják bennünk a mennyei, a valóságos Élet fényét, és megmutatják még ma is az oda vezető utat. Azaz őrzik magukban a lényeget, a legfontosabb igazságokat. Ezért nem lehet eléggé komolyan venni e meséket.

(Bíró Lajos: Magyar ősmesék, részelt az előszóból, forrás itt)



Megjegyzések