Tezcatlipoca, a füstös tükör


"... amíg fel nem kel a hatodik Nap,
addig is emlékezzünk
a helyre, ahol erősen fúj a szél."


Az álmok személyes mítoszok, a mítoszok kollektív álmok. 



Chichén Itzá


   Minden mitológia alapelve az egymással megegyező vég és kezdet. A formák hatalmas erővel jönnek létre, de miután kiteljesednek, elkerülhetetlenül felbomlanak és visszatérnek oda, ahonnan jöttek. Ebben az értelemben a mitológia nézőpontja tragikus. Abban az értelemben azonban, hogy valódi lényünket nem a szertefoszló formákban látja, hanem a múlhatatlanban, a mitológia nyilvánvalóan nem tragikus. Sőt, ahol a mitologikus hangulat a mérvadó, ott nincs helye tragédiának. Sokkal inkább az álom minősége az uralkodó. A valódi létezés nem a formákban rejlik, hanem magában az álmodóban.

Joseph Campbell: Az ezerarcú hős



Dendera, Egyiptom: Hórusz szeme Hathor istennő templomában (a szem egy tükörben van...)


Lényünk két fele

   Az ősi mexikói hagyomány és a modern pszichológia nem is áll annyira távol egymástól. A tolték hagyomány tanítása szerint ugyanis két fő részből állunk: az egyik a tonál, akik ébrenléti állapotban, napközben vagyunk, a másik pedig a naguál, az energetikai lény, akik éjszaka vagyunk. A hagyományok ennek a két résznek az álomhoz és az ébrenléthez fűződő viszonyával való munkát ösztönzik, mert az álmodás során mindig szükség van egy megfigyelőre vagy tanúra, aki nyilvántarthatja az álmokat, és később eljuttathatja az üzeneteket közvetlenül az éber álmokba - vagy amikor ébren vagyunk, élettapasztalatainkon keresztül. 
   Amikor álmodunk, a tonál általában leválik az álomról, miközben a naguál az álom tanúja, és az általa közvetített üzenetet csak közvetetten kaphatjuk meg. A tonál a fizikai anyaghoz és az öt érzékünkhöz kapcsolódó érzékelés. Ezt a napfény szabályozza, és ébrenlétünk során identitásunk megteremtéséért, térben és időben való elhelyezkedésünkért felelős. A naguál a következő két szóból eredeztethető: az ’én’ jelentésű nehua szóból, valamint a nahualliból, melynek jelentése: ’amit ki lehet terjeszteni’. Az ősi kozmológiában ez minden a tonálon túlmutató dologra utal - vagyis arra, akik valójában vagyunk. A naguál kettős jellegű: teremtésről vagy pusztításról is álmodhatunk. 
   A naguál útja a tonállal szemben egészen más: ébrenléti állapotunkban hosszasan meg kell figyelnünk magunkat a tükörben. Csak így fejleszthetjük ki önmagunk megfigyelésének szokását, hogy aztán amikor álmodunk, a naguál álmunk aktív részesévé válhasson. A tonál pedig kénytelen lesz megfigyelni, értelmezni és megváltoztatni bizonyos dolgokat az éppen zajló álomban. Így képessé válhatunk tanúként hordozni és elmesélni álmaink tanulságait, az álmokban létrehozott változásokkal pedig az éber életünket is alakítani. 


A halál és az álom kapcsolata

   Életünk egyik legnehezebbnek vélt pillanata a halálunk bekövetkezte - a bizonytalanság miatt és azért, mert úgy érezhetjük, fejlődésünk a végéhez ér. A navatl temictli szó jelentése: ’álmodó’, de egyúttal azt is jelenti, hogy ’az, aki meghalt’. A halál csupán egy hosszú álom. És ahogy a nap végén a végső célunk, hogy aludni térjünk, életünk végső célja, hogy meghaljunk. Az álmainkkal való munka nemcsak az élettel, de a halállal ápolt kapcsolatunkat is megváltoztatja, és akkor az megszűnik tudattalan érzéssé válni. Ismerős dologgá változik, így nehéz tehertől szabadulunk meg, mert kezelni tudjuk a halálfélelmünket. Ha képtelenek vagyunk felidézni az álmainkat, az azért van, mert félünk a haláltól. Ha azonban elfogadjuk, hogy egy nap meg fogunk halni, akkor újra csatlakozhatunk az álmainkhoz.

Sergio Magaña Ocelocoyotl: A tolték titok - Az ősi mexikóiak álomgyakorlatai
forrás: Bioenergetic Kiadó




(A tükörnézés rendkívül erőteljes gyakorlat, beavatottak végezték, és sem akkor, sem most nem veszélytelen.)

Megjegyzések