Lény is, lényeg is


"Aki megismeri a mindenséget, de önmagában hiányt szenved, mindenben hiányt szenved."

"Ha a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt olyanná teszitek, mint a külső, és a külsőt, mint a belső, és a fölsőt, mint az alsó, és a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné fogjátok tenni, hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő; ha szemeket szem helyébe teszitek, és ha kezet kéz helyébe, és lábat láb helyébe, és képet kép helyébe, akkor fogtok bemenni a királyságba."

"Ama napon, amikor egyek vagytok - váltatok kettővé. Ha pedig kettővé váltatok, mit fogtok tenni?"

(Jézus igéi, Tamás evangéliuma)



   Az androgünosz görög szó, annyit jelent, mint hímnőlény. Nem tévesztendő össze a hermafroditával. Az androgünosz lényt is jelent és lényeget is. A semleges eredetileg minden valószínűség szerint androgünosz volt. Nem mint most, amikor mind a két nem, vagyis mind a két vonzat iránt közömbös, hanem mind a két nem iránt érzékeny. A semlegesség a primordiális androgünosz elfajulása. Mint a fizikában a neutron. Amit semlegesnemnek nevezünk, az tulajdonképpen nem nélküliség. A hímnőlény a hím felé is, a nő felé is nyílt, és a két nemet összeköti. A semlegesség a két nem felé zárt, ezért a két nemet elválasztja.
   Az androgunoszt tökéletesen félreérti, aki abban a hiszemben van, hogy az a szocialitásban a férfi és a nő viszonyát akár csak meg is érinti. Az androgünosz nem a szerelmet vagy házasságot vagy a barátságot oldja meg, hanem mindig az emberen belül marad. A primordiális hímnőség feltétele annak, hogy az ember a szocialitáson belül sikerült életet tudjon élni. Az androgunosz realizálása a normális emberi létezés alapja. Az androgünosz helyreállítására vonatkozó őskori gyakorlatot az alkímia őrizte meg. A gyakorlat legfontosabb művelete a megtisztulás, főképpen a tűz segítségével. Tapasz, az önmegtagadás tüze, az aszkézis tüze, böjt, ima.

   A férfi halhatatlanság-ideájáról nem kell sokat beszélni. Eleget beszélnek a piramisok és a metafizikák, a hadjáratok és a szimfóniák. Mindig valami, ami az időtlenbe tör át, vagy legalábbis, át akar törni. Ami az emberi lény életvonalát a végtelenbe meghosszabbítja, ami mint Egyetlen Én megmarad. A beavatások szerint az ember megszabadulását akkor éri el, ha két ellenállást le tud győzni, a világ érzéki alakját fel tudja bontani és ki tudja üresíteni, és az időből ki tud lépni. Amit a férfi él, az ennek az eredeti megszabadulásnak eltorzult analógiája. Ahelyett, hogy önmagát az időtlen létbe átemelné, művet alkot és azt emeli át, de nem az időtlenségbe, csak a meghosszabbított időbe. Mert az időtlenségben csak lénynek van helye, műnek nincs. Ahelyett, hogy egzisztenciáját feloldaná, önmagának emlékművet emel. Az örököt a momentumban akarja elérni. Nem úgy, hogy minden nyomát eltörli és önmagát megmenti, hanem önmagát a műbe építi, és itt eltüntethetetlen akar maradni.

   A nő halhatatlanság-ideálja ennek a hírvágynak és becsvágynak pontosan az ellenkezője. A férfival szemben a nő mindig természet, konkrét, közeli, mindig intim, mindig az időben marad és a földön. A nő halhatatlansága  a mulandóságban van. Megtörténik, ami lehetetlennek látszik, ami nonszensz és ami abszurd, halhatatlannak lenni nem a  momentumban, hanem a virágzó növényben, ami már este nincs, a pillanat visszavonhatatlan eltűnésében, az egyetlen felvillanásban, abban, ami elmerülés és elmúlás. Ezért női minden, ami ének és tánc, gyümölcs és virág, étel és ruha, évszak és hangulat, érzelem és gondolat, közösség és test. Mindaz, ami eltűnik, éspedig nyomtalanul. Az örök és az elmúlhatatlan éppen ebben az illanó mulandóságban van; abban, hogy megfoghatatlan és mindig konkrét és közeli, és egyszer van és soha többé, és itt van, és sehol másutt nincs, és nem is lehet, és megismételhetetlen és egyszerű, mint a levegőben elolvadó hópehely.

   Az androgünosz kettős jelenlét. Itt csak akkor, ha ott, és ott csak akkor, ha itt. És minél inkább itt, konkrétan, egyszer, mulandóságban, annál inkább az örök állandóságban, időtlenül. A mulandóság transzcendenciája. A végtelen pillanat. Az androgünosz egyszerre tud élni a nagyságban, és egyszerre tud a délutáni napfény foszló pillanatában tánc lenni, tünékenységében megdicsőülni és a végtelenben időtlennek maradni. Az ittlét teljességében áll és a halhatatlan örökkévalóságba tör át azzal, hogy tényleg itt van és itt áll.
   Az egyesülés nem a szaporodás jegyében áll, hanem az androgünosznak egyetlen pillanatra való megvalósulása és az emberi teljesség helyreállítása jegyében. Olyan férfi vagy nő életében, aki az androgünoszról nem tud, aki nem tudja, hogy a két félnem tulajdonképpen egy, a valódi egyesülés lehetetlen.
   A valódi nő jelenlétében a legtávolabbi dolgok is egyszerre közelivé és elérhetővé válnak. A valódi férfi jelenlétében a legkevésbé érthető dolgok is világossá válnak.
   A nő nemében teljes egzisztenciát tud élni, a férfinak mindig kell még hozzá valami, mindig meg kell értenie valamit önmaga fölött, hogy teljes legyen.
   A férfi halhatatlanság-ideálja az emlékezetben, a nőé a felejtésben van. A férfié a történet, a nőé a mítosz.  
   A férfi magával hozza az idillt, a nő hozza magával azt, hogy ez csak itt és most, ebben az életben valósítható meg. 
   Mivel a történet e pillanatában mindennemű organizáció megvalósíthatatlan (a lét pozitívumainak organizálhatatlansága - a pozitívum minél magasabb, annál kevésbé organizálható, a szeretet tökéletesen organizálhatatlan), ez ma közösségben nem, csupán egyénien és személyesen lehetséges, a szakramentum kizárólag az emberi egyénben van.


"Szellemiekben kompromisszum nincs, semlegesség még kevésbé."
  
(Hamvas Béla: Sciencia Sacra II./2. - A kereszténység, részletek) 

Megjegyzések