2013. július 30.

Parancsolnak térképet?

 
 
 
Idő: délután hét óra.
Színhely: Afrika.
Személyek: személytelenek.
Történik: semmi.
- Hát, kedves Brigeron, hozzon egy üveg vörösbort, és hagyjon magunkra.
- Parancsolnak térképet? Pontos, katonai célokra készült, helyőrségek és időszaki folyók megjelölésével, szökéshez nélkülözhetetlen - kérdezte szolgálatkészen a tulajdonos.
- Hm... miből gondolja, hogy szökni akarunk? - kérdezte a Pittman nevű.
- Akik vörösbort rendelnek és suttogva társalognak, azok szökést terveznek.
- Más titkunk nem lehet?
A kocsmáros leírhatatlan grimasszal mutatott ki az ablakon:
- Itt?...
(Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában)

2013. július 29.

Vulkanikus sziget ugyan

  
   A texasi Richard mondta mikor arról panaszkodtam, hogy képtelen vagyok abbahagyni a rágódást: - Süti, tanuld meg, hogy ugyanúgy megválogathatod a gondolataidat, mint ahogy reggelente kiválasztod, milyen ruhát fogsz felvenni. Ez a fajta képesség fejleszthető. Ha irányítani akarod az életedet, munkálkodj az elméden. Mert ha nem vagy képes uralkodni a gondolataid felett, akkor mindig is irtó nagy szarban leszel.





   Ezt gyakorolni kell, ami bizony erőfeszítéssel jár. Ez nem az a fajta tanítás, amit egyszer hall az ember, és rögvest tökéletesen elsajátítja. Folyamatos éberségre van szükség.
   Így hát elkezdtem figyelni a gondolataimat. Naponta körülbelül hétszázszor elismételtem magamban: "Nem engedem, hogy egészségtelen gondolatok horgonyozzanak le az elmémben." A belső hallásom felfigyelt a "lehorgonyoz" szóra. Magam elé képzeltem, az elmém kikötőjét: egy kicsit kopottas, egy kicsit viharvert öböl, de jó fekvésű, és megfelelő a mélysége. Ez a nyílt öböl az egyetlen megközelítési módja személyiségem szigetének (amely fiatal vulkanikus sziget ugyan, de sokat ígérő, termékeny talajú hely). A sziget átvészelt már néhány háborút, ez igaz, de egy új vezérkar parancsnoksága alatt (rólam van szó) elkötelezte magát a béke mellett, és új szabályokat vezetett be megóvása érdekében. Hadd hallja hát mindenki, az Óperenciás tengeren innen és túl: mostantól kezdve sokkal, de sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak arra, hogy ki hajózhat be ebbe a kikötőbe.
   Többé senki sem jöhet ide gyalázkodó, ócsárló gondolatokkal, pestises rabszolgákkal teli hajókkal, háborús céllal - ezeket a hajókat mind visszafordítom. Hasonlóképpen, azok a gondolatok, melyek tele vannak dühös, kiéhezett száműzöttekkel, elégedetlenkedőkkel, röpiratgyártókkal, lázadókkal, erőszakos bérgyilkosokkal, elkeseredett prostituáltakkal és stricikkel, zendülő potyautasokkal - ide többé be nem tehetik a lábukat. Kannibalisztikus gondolatokat, érthető módon, nem fogadok többé. Még a misszionárius gondolatok is számíthatnak az alapos átvizsgálásra, hogy meggyőződjek az őszinteségükről. Ez egy békés kikötő, ami egy szép, büszke szigetre vezet. Azok a gondolatok, amelyek eleget tesznek a feltételeimnek, szíves fogadtatásra találnak az elmémben - ám azokat, amelyek megszegik a szabályokat, azon nyomban visszafordítom. Ez a küldetésem, és ez örök időkre szól.

(Elisabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)

2013. július 28.

Mint a jaguár, mint a Nap


A tükrök nem lehetnek csöndesebbek,
a kósza hajnal nem oson puhábban,
az a párduc vagy te a holdsugárban,
kit csak tisztes távolból leshetünk meg.
Valamely titkos égi rendeletnél
fogva, szemünk hiába is keresne,
messzebb, mint a Gangesz s a naplemente,
te vagy a magány és te vagy a rejtély.
Becéző kezemnek szívesen enged
hátad. Egy feledésbe ment öröklét
óta kész vagy magad átadni önként
a kezekből sugárzó szeretetnek.
Más időben élsz. Úr vagy hét határon -
egy országé, amely zárt, mint az álom.

(Jorge Luis Borges)
 



Kezdetben a világ még nem volt kettéválasztva, és minden teremtmény halhatatlan volt. Az emberek és az állatok addig nem különböztek egymástól, amíg meg nem jelent az Idő. És nappal volt és éjszaka. És nappal Nap lett és éjjel Hold. És az emberek az egyik világban maradtak és az állatok a másikban. És az állatok meg az emberek nem voltak többé halhatatlanok: attól kezdve megbetegedhettek, mi több, meg is halhattak. Egy napon, még az Idő kezdetén, a Nap a jaguárnak adta tulajdonságait. Színét, erejét és hangját adta neki, ami a mennydörgés hangja volt. Aztán ránézett az emberekre, kiválasztott egyet közülük, és így szólt hozzá: ugyanolyan hatalmad lesz, mint a jaguárnak, hozzá fogható lesz az erőd és a hangod is. Egyik világból átjárásod lesz a másikba, az állatokéból az emberekébe és az emberekéből az állatokéba.  Az ember így felet neki: - Mondd, mit kell tennem, és én megteszem!  Az égen tündöklő lény ezt válaszolta: - Te fogsz vigyázni testvéreidre, meggyógyítod őket, ha megbetegszenek és vezeted őket, ha eltévednének gondolataik vadonában. Ehhez böjtölnöd kell sok napon és éjen keresztül és meg kell innod ezt a főzetet. És átadott az embernek egy tökhéjat, ami tele volt egy füvekből és gyümölcsökből készült folyadékkal. Az ember megitta az egészet a vakítóan fénylő, aranyló úr jelenlétében. De nem vette le szemét róla, mert fénye nem vakította el többé, és elkezdett táncolni. Táncolt előre és táncolt hátra, táncolt jobbra és táncolt balra. Erősnek érezte magát, mint a jaguár, aranylónak, mint a Nap, és amikor megszólalt, a hangja is erős volt: olyan robajjal tört ki belőle, mint a mennydörgés.  Ez így rendben van uram, mondta az ember, most arra taníts meg, miként járhatok át egyik világból a másikba!
A Nap az égből így szólt hozzá: - Tudod te már azt magadtól is, nincs szükséged segítségre!
Éjszaka lett és az ember nem tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy átléphessen az egyik világból a másikba. Az éjszaka egyre sötétebb lett, és amikor az árnyékok árnyékánál, a sötétség sötétjénél is sötétebb lett, az ember eltelt fényességgel és a macskafélékhez hasonlóan kezdett el mozogni. Gyönyörű sárga jaguár volt, fekete foltokkal; izmos volt és gyors. Szeme áthatolt a sötétségen, és látta, amit egyetlen ember sem láthat az éjszaka sötétjében. Fák között bolyongott, és látta az őserdő sűrűjét. Nyújtózott egyet, és hosszú üvöltést hallatott, egy kiáltást, amely áthatolhatott az éjszakán, akár a mennydörgés. Lecsusszant a fáról és behatolt az erdőbe. Egy faluba érkezett, ahol emberek éltek asszonyaikkal. Amikor meglátták, megijedtek tőle és fegyvereikért siettek. Ekkor a jaguár megszólalt, de az ijedt emberek kételkedve fogadták szavait:
- Ne féljetek, azért jöttem, hogy vigyázzak rátok!
Az emberek összegyűltek, és élénk vitában eldöntötték, hogy elfogadják ajánlatát. Megfelelő helyet készítettek számára, majd aludni tértek. Reggel, amikor felébredtek és összegyűltek, hogy megnézzék az éjszaka érkezett jaguárt, egy bölcs embert találtak a helyén, aki így szólt hozzájuk:
- Ne féljetek tőlem. Én vagyok a jaguár, aki azért jött, hogy vigyázzon rátok. A sámánotok vagyok, ugyanaz, akit éjjel láttatok.
Ettől fogva minden embercsoportban van egy ember, aki jaguárrá tud változni, aki vigyáz a többiekre, aki megvilágosítja elméjüket, ha eltévednének gondolataik rengetegében.

(Nádor Judit: Sámánság: a művelés művészete)



Az elejtett majom mamából miközben a leopárd a helyére hurcolja a már nem élő állatot, kipottyan az újszülött. A leopárd elbizonytalanodik a furcsa helyzettől és anyaként kezd viselkedni, óvja a kicsit, még az ólálkodó hiénát is elzavarja.  A történet vége az, hogy másnap megjelenik egy pár felnőtt majom a pici családjából, a leopárd pedig egy szó nélkül hagyja, hogy hazavigyék magukkal. (National Geographic: Eye of the Leopard. It is narrated by Jeremy Irons. This video is the property of National Geographic.)

2013. július 25.

mert kell lennie valaminek...


 Jobb kezével a földet érinti - "... a Föld a tanúm, hogy elértem a megvilágosodást"

(Buddha)




Kiabálásom végén a magányom kifejezhetetlen volt. Fékezhetetlenül zokogtam.
   Don Juan türelmesen elmagyarázta, hogy a magányosság elfogadhatatlan egy harcos-utazó számára. Azt mondta, a harcos-utazók számíthatnak egy lényre, akire minden szeretetüket, minden törődésüket összpontosíthatják: a csodálatos Földre, az anyára, a mátrixra, mindannak az epicentrumára, amik vagyunk, és amit teszünk, arra a lényre, akihez mindannyian visszatérünk; arra a lényre, aki lehetővé teszi a harcos-utazóknak, hogy elinduljanak a végső utazásukra.
   Ekkor don Genaro bemutatta a mágikus szándék egy tettét. A hasára fekve egy sor elkápráztató mozdulatot hajtott végre. Fényfolttá változott, ami úgy tűnt, mintha úszna a talajon, mintha víz lenne. Don Juan azt mondta, Genaro ily módon öleli át a hatalmas Földet, és a Föld, méretük különbsége ellenére tudomásul veszi Genaro gesztusát.

(Carlos Castaneda: A végtelen aktív oldala)




   Mert kell lennie valaminek, amiért meg tudunk halni, mielőtt arra gondolhatnánk, hogy van valamink, amiért élni tudunk. Ha nincs semmid, amiért meghalhatnál, hogyan mondhatod, hogy van valamid, amiért élni tudsz? A kettő együtt jár.

(Carlos Castaneda, A végtelen aktív oldala)

2013. július 22.

honnan jött, hova megy




A dalainkon keresztül tartjuk a kapcsolatot a Szellemvilággal. Minden dal jelent valamit, és minden dal fontos.  Ahhoz, hogy az Erőd, a Segítőd s a Dalod eljöjjön hozzád, elébe kell menned, hogy fogadhasd. El kell menned, s dolgoznod kell a hegyekben, a folyókban, hogy tiéd legyen ez az Erő.

(Mary Leitka, Hoh)


2013. július 19.

A varázsszőnyeg röptében, a rúnák varázslatában


Minden, amit teszek, varázslói tett kell legyen. Olyan tett, ami mentes a birtoklási vágyaktól, a kudarctól való félelemtől és a siker reményétől. Mentes az én kultuszától; minden amit teszek, rögtönzés kell legyen, a varázslásnak egy olyan műve, ahol szabadon megnyitom magam a végtelen impulzusainak.

(Carlos Castaneda)


 

- És ha nem veszi arcátlanságnak a kérdést: tulajdonképpen mi az, amiben maga hisz?
- A varázsszőnyeg röptében, a rúnák varázslatában, Ali Babában és a Szűzanya körüli látomásokban, a csillagközi utazásokban és a vörösbor üledékéből kiolvasható jövőben...
Buddha. Frodo mordori utazása. Az oltárszentség átlényegülése. Dorka és Totó. A húsvéti nyúl. Az űrből jött idegenek. A valami, ami a szekrényben rejtőzik. A feltámadás és a forgó kártyákból kirajzolódó Élet… A maga idején mindben hittem. Esetleg úgy tettem, mintha hinnék. Vagy mintha nem hinnék.
És most? Most éppen miben hiszek? - Úgy gondolom, hogy az életben egy a fontos - feleltem végül. - Az, hogy boldogok legyünk.
Boldogság. Egyszerű, mint egy csésze csokoládé, vagy tekervényes, mint az emberi szív.
Keserű. Édes. Élettől lüktető.

(Joanne Harris: Csokoládé)


Ismeretlen, titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lasquenet-be, és megnyitja „csokoládézóját” – a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. (Moly)

2013. július 17.

Way back into love ♥





No komment.
Bevette magát ez a dal a bőröm alá.
Under my skin.
Egyszerűen jó és nincs "bölcsesség", nincs duma meg spiritual szöveg...
Fel tud repíteni. Egészen a csillagokig és még azokon is túl.
Ennyit a mélységről. :)


2013. július 16.

még azon is túl




Az egyetlen, amit tehetsz, hogy barátod emlékét frissen tartod, életben tartod életed hátralévő részére, vagy talán még azon is túl. A varázslók ilyen módon fejezik ki köszönetüket, amelynek többé már nem tudnak hangot adni. Talán úgy gondolod, hogy ez ostoba mód, de ez a legjobb, amit egy varázsló tehet.

(Carlos Castaneda: A végtelen aktív oldala)

2013. július 15.

A végtelenből jön


   A lenyugvó nap megdöbbentően aranylott, bíborvörösen és aranylón tükröződött vissza a don Juan házától keletre lévő kopár hegyeken. Az égen egy felhőfoszlány sem volt. Semmi sem mozdult. Olyan volt, mintha az egész világ elrejtőzött volna, ugyanakkor a jelenléte ellenállhatatlan volt. A sonorai sivatag csöndje olyan volt, mint egy tőr. A csontvelőmig hatolt. El akartam menni, beszállni a kocsimba és elhajtani. A városban szerettem volna lenni, elveszni a zajában.




- Most a végtelent ízleled meg - mondta don Juan komor véglegességgel. - Tudom, mert voltam a helyedben. El akarsz futni, hogy belevesd magad valami emberibe, ami meleg, ellentmondásos, ostoba, kit érdekel?! De a végtelen nem fogja engedni. - A hangja ellágyult. - Könyörtelen szorításával megragadott téged.
- A varázslók számára a szomorúság nem személyes. Nem egészen szomorúság. Egy energiahullám, ami a világegyetem mélyéről jön, és eltalálja a varázslókat, amikor fogékonyak, amikor olyanok, mint a rádiók, képesek a rádióhullámok fogadására.
- A régi idők varázslói úgy tartották, létezik szomorúság az univerzumban, ami egy erő, egy állapot, mint a fény vagy a szándék, és ez az állandó erő főleg a varázslókra van hatással, mivel többé nincsenek pajzsaik, amik mögé rejtőzzenek. Nem bújhatnak a barátaik vagy a tanulmányaik mögé. Nem bújhatnak el a szerelem, a gyűlölet, a boldogság vagy a boldogtalanság mögé. Semmi mögé sem bújhatnak el.
- A varázslók számára a szomorúság absztrakt - folytatta don Juan. - Nem abból származik, hogy vágynak valamire vagy hiányolnak valamit, és nem is az önfontosságukból. Nem az énből származik. A végtelenből jön.

(Carlos Castaneda: A végtelen aktív oldala)

2013. július 13.

Sírt ő, és sírtam én


Hajnalban eljött hozzám az, akit
szép arcáért irigyelnek az égiek is.
Tekintetét szívemre szegezte:
S míg eljött a reggel, sírt ő, és sírtam én.
Akkor azt kérdezte:
Kettőnk közül vajon melyikünk szerelmes?


(Dzsalál Ad-Dín Rúmi)


  

2013. július 12.

Nem láttam még vadat


Nem láttam még vadat amely szánná magát,
A madár fagyottan zuhan le az ágról
De sosem gondolt rá, hogy sajnálja magát.

(D. H. Lawrence)



(Ülő Bika (sziú nyelven: Tatanka Ijotake, angolul Sitting Bull, 1831 – 1890. december 15.) amerikai indián sámán és a hunkpapa sziúk vezetője, aki mintegy 1200 sziú és sájen (cheyenne) harcosával megsemmisítő győzelmet aratott az amerikai hadsereg George Armstrong Custer által vezetett 7. lovasezrede fölött. (Little Bighorn-i csata, 1876. június 25.)

"Ha a Nagy Szellem azt akarta volna, hogy úgy éljek, mint a fehér ember, akkor annak teremtett volna. A sast sem lehet kötelezni, hogy úgy éljen, ahogy a varjú él."

(Ülő Bika) 


2013. július 10.

Forma nélkül


- Emberismeretem abban a pillanatban kezdődött, amikor megértettem, hogy üres vagyok én, üres vagy te, üres mindenki és az ember a nulladik elem, a neutron, a semleges keret, aki üres. Az emberek valódi jellegükben egymástól nem különböznek. Mindenki üres volt és üres marad és sohasem volt más, mint üres. Minősítetlen. Minőségtelen.




Amiben az emberek egymástól különböznek, hogy mindenki más sorsdémont fogad be és táplál s azzal magát azonosítja. Magát a démonnal összetéveszti. Emberrel sohasem állok szemben. Nem is állhatok. Üresség nem állhat szemben ürességgel. Akik egymással szemben állnak, azok a sors démonai. S ezek mindig szemben állnak. Sors annyi, mint szemben állni.
 - Emberismeretem első lépése volt felismerni, hogy azért, ami történt, nem az embert kell felelősségre vonni, hanem meg kell keresni démonát. Háború, tévedés, félreértés, gyűlölet, irigység, hízelgés, erőszak, áltatás, féltékenység nem az emberek dolga, hanem a démonoké.
 - Az első stádium: amikor az ember a sorsdémon megszállottja s erről sejtelme sincs. Karakter. Jellem. Egyéniség, individuum, sors, létért való küzdelem, háború, zavar, gyűlölködés, verseny, féltékenység, harag, tehetségek, félelem, védekezés, irigység, Upanishadok: szamszara; Orpheus: ananké.
- Aki ezt felismeri, a megszabadulást megkísérelheti. Következik a második stádium. Az összes démonokat, akik benne laknak, akiknek szállást adott, az úgynevezett tulajdonságokat, mind, vagy legalábbis annyit, amennyit csak tud, felidézi. Rendkívüli veszélyek. Mágikus stádium. Leszállás az alvilágba. Úgynevezett önismeret. Tulajdonképpen démonológia (pszichológia).
- Harmadik stádium: az exorcizmus. A démonok leleplezése, átvilágítása és kiűzetése. Aszketikus fokozat. Moralitás. Éthosz. A kufárok kiűzése a templomból. A kísértések ideje. Kritika. Önfegyelem. Ha ez sikerül, az ember eléri az ősállapotot.
- Ez a negyedik stádium. Az üresség, a nirvana. A démonok eltűntek. Elmenekültek a világosságból. Sikerült valamennyit kifüstölni. Tulajdonság nélkül. Tehetség nélkül. Minőségtelenség. Minősítetlenség. A semmi. A neutron. A nulladik elem. Egyéniségtelenség. Jellem- és jellegtelenség. Karakter nélkül, sors nélkül, vágyak nélkül, célok nélkül: Ataraxia. Tao. - A nemlegesség nem az utolsó. Ez a passzivitás. A várakozás. A megnyílt semmi. Ezen a fokon túl az ember saját erejéből nem juthat. A várakozó semlegesség az ötödik stádium. Esetleg nagyon sokáig tart. Esetleg az ember sohasem lép ki belőle. Ez az állapot, amikor az embert már megteremtették, de az élő szót még nem lehelték bele.
- A hatodik stádium, amikor az ember a beléje lehelt szót megkapja. A minőségtelenség elnyeri alapminőségét. A semmi valamivé, a senki valakivé lesz. Megszületik a cél. A teljes és a kész ember. Jelenleg várakozó vagyok az ötödik stádiumban.

(Hamvas Béla, forrás: HamvasBéla.org)






– Mindannyiótoknak az a feladata, hogy elhagyja az emberi formáját.
– Hogy érted ezt?
Láthatóan nem értette a kérdésemet. Üres tekintettel meredt rám, mintha arra várna, hogy elmagyarázzam, mire gondolok. Egy pillanatra a szemét is lehunyta.
– Mit sem tudsz az emberi formáról és az emberi ősalakról, igaz? – kérdezte.
Rámeredtem.
– Éppen most láttam, hogy semmit sem tudsz róluk – mondta, és elmosolyodott.
Bólintottam. – Tökéletesen igazad van.
– A Naguál azt mondta nekem, hogy az emberi forma maga is erő. És az emberi ősalak... hát ... az az ősalak. Azt mondta, hogy mindennek megvan a maga ősalakja.
Növényeknek, állatoknak, férgeknek; egytől-egyig van ősalakjuk. Biztos vagy benne, hogy a Naguál sohasem mutatta meg neked az emberi ősalakot?
Felidéztem, hogy nagyon röviden valóban megemlítette egyszer, amikor egy álmomat igyekezett megfejteni. A kérdéses álomban egy embert láttam, aki a sötétben keskeny szakadékba próbált rejtőzni. Megijedtem tőle. Ránéztem egy pillanatra, majd a férfi előrelépett, és teljes álombéli valójában a szemem elé tárult. Meztelen volt, és izzott a teste. Finomnak, majdnem törékenynek tűnt. Tetszett mély tüzű tekintete. Úgy éreztem, hogy kifejezetten barátságosan pillant rám. De akkor visszalépett a szakadék sötétségébe, és a szeme két tükörként fénylett, mintha kegyetlen vadállat lesne rám.
Don Juan szerint álmodásban találkoztam az emberi ősalakkal. Elmagyarázta, hogy a varázslókat az álmodásuk egyenesen az emberi ősalakhoz vezeti, ami nem valamiféle elvont fogalom, hanem maga is önálló létező; bizonyos alkalmakkor, amikor telítettek vagyunk erővel néhányan megpillanthatjuk, egyszer azonban mindannyiunknak megmutatkozik: a halálunk pillanatában. Forrásként, az ember eredeteként írta le az emberi ősalakot, mivel az ősalak segítsége nélkül az életerő képtelen volna emberi formában megjelenni.
Álmomat kurta és szélsőségesen leegyszerűsített képként értelmezte az emberi ősalakról. Azt mondta, álmom újabb bizonyságot szolgáltatott a tényre, hogy roppant egyszerű és földhözragadt ember vagyok.
La Gorda nevetett, és közölte, hogy ő is szóról szóra ugyanezt mondta volna. Valóban túlzott leegyszerűsítés közönséges meztelen embernek, aztán pedig állatnak látni az ősalakot.
– Talán csak valami ostoba, egészen mindennapi álom volt – vélekedtem.
– Szó sincs róla! – mondta széles vigyorral. – Az emberi ősalak izzik, és mindig vízmosásokban, és keskeny vizesárkokban lehet rátalálni.
– Miért éppen vízmosásokban és vizesárkokban? – kérdeztem.
– Vízzel táplálkozik. Víz nélkül nincsen ősalak – felelte. – Tudom, hogy a Naguál rendszeresen elvitt vízmosásokhoz, abban a reményben, hogy megmutatja neked az emberi ősalakot. Az ürességed azonban megakadályozott abban, hogy bármit is megláss. Ugyanez történt velem is. Engem is sokszor elvitt egy kiszáradt folyómederbe, és ott kellett feküdnöm meztelenül egy kő kellős közepén, de mindössze annyi történt, hogy éreztem valaminek a jelenlétét, amitől halálra rémültem.
– Miért akadályoz meg az üresség abban, hogy lássam az emberi ősalakot?
– A Naguál azt mondta, hogy az égvilágon minden erő; vagy vonz, vagy taszít. Ahhoz hogy vonzani és taszítani tudjanak bennünket, olyanoknak kell lennünk, mint a vitorla, a papírsárkány a szélben. De ha lyuk van a fényességünk közepén, az erő átsuhan rajta, és nem fog hatni ránk.
A Naguál azt mondta nekem, hogy Genaro nagyon szeretett téged, és megpróbálta tudatosítani benned, hogy lyuk van a közepeden. A heccelésedre mindig megreptette a sombreróját, mint egy papírsárkányt; egyszer ki is rángatott téged azon a lyukon keresztül, míg hasmenést nem kaptál, de nem fogtad fel a szándékát.
– Miért nem mondták el olyan egyszerűen, ahogy most te?
– Elmondták, csak nem figyeltél a szavukra.
Képtelenségnek találtam, amit mondott. Hihetetlennek tartottam azt, hogy mindent elmondtak, csak én nem vettem tudomást róla.
– Te láttad valaha az emberi ősalakot, Gorda? – kérdeztem.
– Hát persze, amikor újra teljes lettem. Egy nap elmentem egyedül ahhoz a bizonyos folyómederhez, és ott találtam, mint sugárzó, fénylő lényt. Nem tudtam ránézni. Megvakított. De elég volt a közelében tartózkodni. Boldognak és erősnek éreztem magam. És semmi más nem számított, a világon semmi. Ez volt minden, amit akartam: hogy ott legyek. A Naguál azt mondta, ha elég személyes erőnk van, megpillanthatjuk az emberi ősalakot, akkor is, ha nem vagyunk varázslók; ilyenkor azt mondjuk, hogy megláttuk Istent. Azt mondta, ha Istennek hívjuk, az az igazság. Isten nem más, mint az emberi ősalak. Rémes időszak volt számomra, amíg megértettem a Naguált. Nagyon vallásos nő voltam. A vallásomon kívül az égvilágon semmit nem mondhattam a magaménak. Így kirázott a hideg attól, amiket a Naguál mondott. De aztán teljes lettem, így a világ erői elkezdtek vonzani, és akkor rájöttem, hogy a Naguálnak igaza van. Amit Istennek gondolunk, nem más, mint az emberi ősalak. Neked mi a véleményed?
– Majd ha én is látom, megmondom, Gorda – feleltem.
Nevetett, és elmesélte, hogy a Naguál azon szokott tréfálkozni, hogy ha én egyszer meglátnám az emberi ősalakot, biztosan ferences szerzetes válna belőlem, mert a szívem mélyén nagyon vallásos lélek vagyok.
– Az az emberi ősalak, amit láttál, férfi volt vagy nő? – kérdeztem.
– Egyik sem. Egyszerűen csak egy fénylő emberi lény. A Naguál azt mondta, hogy kérhettem volna valamit tőle. A harcos nem szalaszthatja el ezt az alkalmat. De semmi sem jutott az eszembe, amire szükségem lett volna. Jobb volt így, hogy nem kértem. A legszebb emlékeim közé tartozik. A Naguál azt mondta, ha a harcosnak elég ereje van, akkor sok-sok alkalommal láthatja az emberi ősalakot. Micsoda szerencse lehet!
– De ha az ősalak tart össze minket, akkor az emberi forma micsoda?
– Valami ragadós erő, ez tesz minket, embereket azzá, amik vagyunk. A Naguál azt mondta, hogy az emberi formának nincs alakja. Mint a szövetségesek, melyeket a tökhéjában hordott, az emberi forma igazából semmi, de annak ellenére, hogy nincs alakja, egész életünk során a rabságában tart, és halálunk pillanatáig nem hagy el bennünket. Látni ugyan még nem láttam, de már éreztem a testemben.
Aztán leírt egy sor, éveken át tapasztalt bonyolult érzetet, aminek súlyos betegség lett a vége. A csúcspontját olyan testi állapotként jellemezte, ami leginkább egy súlyos szívrohamra emlékeztetett. Azt mondta, hogy a betegségben testet öltő súlyos belső csata után az emberi forma, mint erő, elhagyta a testét.
– Ez úgy hangzik, mintha szívrohamod lett volna – állapítottam meg.
– Talán az volt – válaszolta –, de egy dologban biztos vagyok. Azon a napon amikor ez történt, elhagytam az emberi formám. Úgy legyengültem, hogy napokig ki se tudtam kelni az ágyból. Azóta nincs erőm hozzá, hogy a régi énem legyek. Időről időre megpróbáltam visszatérni a régi szokásaimhoz, de már semmiféle örömöt nem leltem bennük. Végül feladtam a próbálkozást.
– Mi a célja a forma elhagyásának?
– A harcosnak, annak érdekében, hogy igazán megváltozzon, el kell dobnia az emberi formát. Különben csak szavakban történik változás, mint például a te esetedben. A Naguál azt mondta, fölösleges azt gondolni, vagy remélni, hogy az ember meg tudja változtatni a szokásait. Valójában egy jottányit sem tud változtatni rajtuk addig, amíg ragaszkodik az emberi formához. A Naguál azt mondta, a harcos tudja, hogy nem tud megváltozni, mégis feladatának érzi, hogy próbálkozzon vele. Ez a harcos egyetlen előnye a közönséges emberrel szemben. A harcos sohasem érez csalódást, ha nem sikerül megváltoznia.
– De attól, hogy elhagytad a formádat, még mindig önmagad vagy, Gorda, nem?
– Nem. Többé már nem. Az egyetlen dolog amiért önmagunknak hisszük magunkat, az a forma. Ha eltűnik, semmivé válunk.
– De azóta is ugyanúgy beszélsz, gondolkodsz, érzel, ahogy mindig is tetted, nem?
– Egyáltalán nem. Új vagyok.


Elnevette magát, és megölelt, mintha egy gyereket vigasztalna.
– Csak Eligio és én hagytuk el a formánkat – folytatta. – Az volt a mi nagy szerencsénk, hogy addig hagytuk el a formánkat, míg köztünk volt a Naguál. Nektek rémes lesz. Ez a sorsotok. Bárki is lesz a következő, csak én leszek a kísérője. Már előre is sajnálom.
– Mit éreztél még, Gorda, amikor elhagytad a formádat, azonkívül, hogy erőtlennek érezted magad?
– A Naguál elmondta nekem, hogy a harcosnak, aki elhagyta a formáját, megjelenik egy szem. Valahányszor behunytam a szemem, egy szemet láttam magam előtt. Bárhova mentem, a szem mindenhova követett; annyira rossz volt már, hogy nem tudtam nyugton maradni. Szinte beleőrültem. Végül hozzászoktam. Most már egyáltalán észre sem veszem, mert a részemmé vált.
A forma nélküli harcos az álmodás elindítására használja ezt a szemet. Ha az embernek nincs formája, nem kell elaludnia ahhoz, hogy álmodjon. Az előtte lévő szem akkor viszi el, amikor csak akarja.
– Hol van pontosan ez a szem, Gorda?
Behunyta a szemét, és kezét az arca szélességében egyik oldalról a másikra mozgatta a szeme előtt.
– Néha nagyon kicsi, máskor meg óriási – folytatta. – Ha a szem kicsi, az ember álmodása pontos és részletes. Ha nagy, akkor olyan mintha hegyek között repülne az ember, anélkül, hogy igazán látna valamit. Nekem még nem volt részem elég álmodásban, de a Naguál azt mondta, hogy ez a szem az adum. Egy nap, amikor már tökéletesen formanélküli leszek, nem fogom többé látni a szemet; pontosan olyan lesz, mint én, semmi, és mégis ott lesz, mint a szövetségesek. A Naguál azt mondta, hogy mindennek át kell szűrődnie az emberi formán. Ha nincs formánk, akkor semminek sincs formája, és mégis minden jelen van. Akkor nem tudtam felfogni, mit ért ezalatt, de most már látom, hogy tökéletesen igaza volt. A szövetségesek csupán jelenlétek, láthatatlan jelenségek, és ilyen lesz a szem is. De most még a szem a mindenem.
Tulajdonképpen azzal, hogy látom a szemet, semmi másra nincs szükségem, hogy akár ébren is előhívjam az álmodásomat. Még nem tudtam megcsinálni. Talán én is olyan vagyok, mint te, kicsit csökönyös, és lusta.



(Carlos Castaneda: Az Erő második köre)
 

2013. július 9.

Ládából ládába


– A láda… – bólintott halkan az asszony.
– Miféle láda?


– Nem vetted észre? Az emberek ott lent nem tudnak a láda nélkül meglenni. Először csinálnak egy kicsit, és úgy hívják, hogy bölcső. Aztán csinálnak egy nagyot, és úgy hívják, hogy ház. És benne élnek. És benne élnek a szokásokban és a törvényekben, és nem tudnak mozogni a ládától. És az utolsót úgy hívják, hogy koporsó. És azt hiszik, hogy ezek nélkül a ládák nélkül nem is lehetnének emberek. Ládából ládába. Mindég egyik ládából a másik ládába. És a végin a földbe, és ott is csak ládába. Ennyi az egész életük. Azért olyan keserűek, és azért tesznek annyi gonoszat, mert keserűek. A láda sohasem engedi mozogni őket úgy, ahogy szeretnének. Nem tudnak mozogni... Érted?

(Wass Albert: A funtineli boszorkány)

2013. július 8.

Változz tűzzé





– Atyám, képességeim szerint megtartom kevéske szabályaimat, kis böjtömet, imáimat, meditálásomat és elmélkedő csendemet; és amennyire csak erőmből telik, a szívemet is megtisztítom a gonosz gondolatoktól. Mi mást kellene még tennem?
Feleletként az idősebb felállt.  Az ég felé nyújtotta karjait, és az ujjai olyanok lettek, mint tíz tűz-lámpa. Így szólt:
– Ezt: Változz teljesen tűzzé!

(Valóban ismerni annyit tesz, mint tudás és ismeret által átalakulni.)

(A. de Mello: Szárnyalás)
 

2013. július 7.

A sebezhetőség ereje


Ahhoz, hogy létrejöjjön kapcsolat, engednünk kell, hogy lássanak minket. Igazán.




Ez pedig nem mással, mint a sebezhetőség kínzó érzésével jár. Akik hiszik, hogy érdemesek kapcsolatokra, vállalják a sebezhetőséget. Ők a "teljes szívvel élők". Mi a közös bennük?
A bátorság. A bátorság szó eredetileg a latin "cor" szóból származik, ami szívet jelent. A szó olyan emberekre utal, akik élik önmaguk történetét - mégpedig teljes szívvel.

(Brené Brown)


2013. július 5.

... és egy falat, gyertyafény vetette árnyakkal



- Caterina, mondja, mit lát?
- Egy falat. Gyertyafény vetette árnyakkal. Miért, Leonardo, ön mit lát?
- Egy csapat seregélyt, egy tölgyfa lombját, egy ló farkát, egy tolvajt, kötéllel a nyakán.... és egy falat, gyertyafény vetette árnyakkal.
  Vannak napok, amikor azon kapom magam, hogy megbabonáz egy árnyék a falon. Vagy a parti sziklákat nyaldosó habok. Csak bámulom. Telnek az órák, és a világ köröttem szétporlad, hogy átadja a helyét a képzeletemben megszülető és elenyésző világoknak. Ez segít fókuszálni az elmét.




- Üljön le Caterina, és mesélje el, miért jött.
- Egy út elején állok. Ami elvezetne haza. De a két oldalán halálos ellenségek acsarkodnak egymásra. Ha megpróbálok átjutni köztük, engem is elpusztítanak. De ha megfordulok, elveszítek minden reményt a hazajutásra. Bármennyire is próbálom fókuszálni az elmém, nem látom a kiutat.
- Ha az ember elméje nem szolgál válasszal, egy hatalmasabb elmét kell megkeresni. Vannak idők, amikor én magam is imára térdeplek.
   El kell vinnem egy levelet a Santa Croce szerzeteseinek. Jöjjön velem, Caterina, fölkeltjük az apátot, bemegyünk a kápolnába, és imádkozunk.

(Star Trek Voyager, Skorpió I., Leonardo da Vinci és Janeway kapitány párbeszéde)

2013. július 3.

Üdvözlégy, gyönyörű gyönyöröknek asszonya!




„Zengem az istennőt, aki Kyproszban született: ő
    mézes ajándékot hoz a földre, örök mosolyával
    isteni arcán, és kifakasztja a vágy bimbóit.


    Üdvözlégy, gyönyörű gyönyöröknek asszonya! add meg
    a szerelemgyújtó dalolásnak drága hatalmát:
    minden isten előtt teneked zendüljön az ének!”

  
(Himnusz Aphroditéhoz)




   Aphrodité, a szépség és szerelem istennője, akit a rómaiak Vénusznak neveztek, félelmetes hatalommal rendelkezett, melynek hatására istenek és halandók szerelembe estek. Az istennőnek magának is rengeteg viszonya volt, melyekről mind önállóan döntött. A tiszteletére rendezett rítusok során sokáig nagyra becsülték őt, de amint a kultúra lassan megváltozott, egyre kevésbé értékelték, sőt ő lett a szajhák gyűlölt istennője. A hittudósok által felállított madonna-prostituált megosztás miatt lehetetlen volt Aphroditének vagy az őt szimbolizáló női érzékiségnek, illetve szexualitásnak teret adni. Az összes női archetípus közül Aphrodité archetípusát kellett az idők folyamán a leginkább elfojtani. Egy "jóravaló" nő személyiségének ezt az aspektusát igyekezett tagadni.
   A mitológia számos története szól Aphrodité szerelmeiről. Legtöbbjüktől gyermeke is született, férjétől, Héphaisztosztól azonban nem lett utóda. Mégis, szimbolikus szinten házasságuk a szépség és a művészet (vagy múzsa és alkotó) egyesüléseként értelmezhető, és a szebbnél szebb díszítőelemek, tárgyak, ékszerek, melyek Hépaisztosz keze nyomán keletkeztek, ennek a házasságnak a gyümölcsei.
Az olimposzi istennők között Aphrodité kivételnek számított. Megadatott neki, hogy hajlamait szabadon kövesse, mint Artemisz, Athéné és Hesztia, de az ő viselkedése szűziesnek egyáltalán nem volt mondható.
Aphroditét elbűvölte Adonisz és Anchies szépsége. A vonzalom kölcsönösségét a két szerelmes között meglévő kémia biztosítja, és mint az köztudott a kémiában, ha két anyag reakcióba lép egymással, a folyamat során mindkettő átalakul.


Hasonló, de minden szexualitást mellőző "kémia" működik két olyan ember között is, akik valamilyen egymást átformáló kapcsolatot építenek ki maguk között. Ilyen például a mentorálás, a tanítás, rendezés, könyvszerkesztés, egy terápia, sőt, még a szülő-gyermek viszony is. Ezekben a kapcsolatokban is megfigyelhető, hogy az egyik félben rejtőző lehetőségeket a másik fél szabadítja fel a szeretet és egyfajta készség vegyítésével.
Ilyenformán ezek az emberek a középkorban működő alkimistákhoz hasonlóak, akikről azt állítják, hogy egyszerű anyagokat próbáltak arannyá változtatni, miközben ezoterikus, spirituális szinten igyekeztek önmagukat is átformálni. Metaforikus értelemben ez azt jelenti, hogy a mindennapokban is megtalálható alapanyagok bármikor "arannyá" változtathatók.
   A szerelmesének álmaiban maximálisan bízó Aphrodité nem más, mint "vízióhordozó". A vízióhordozók, nemcsak, hogy képesek bízni az álmokban, párjuk tehetségében (személyes varázsukban, egy projekt sikerességében), de képesek életben tartani az álmot, amíg az valóra nem válik. Arra azonban nagyon ügyelni kell, hogy míg egy férfi életében egy kritikus pillanatban az Aphrodité-nő lehet vízióhordozó vagy múzsa, akár szerető, akár feleség képében, szakmai kapcsolatok esetében viszont - ahol az egyik fél igyekszik kihozni a másikból a benne rejlő lehetőséget - a munka aktiválhatja Aphrotitét, és az archetípus olyan személyes kötődést alakíthat ki közöttük, ami az etika határait feszegeti. Fennáll a veszély, hogy beleszeretünk saját teremtményünkbe, mint ahogy az a My Fair Lady című musical Hggins professzorával vagy a mitikus Pygmalion szobrászával is megesett.


   Amennyiben Aphrodité mint szerető a nő pszichéjében aktív archetípus, a nő élete nem lesz problémamentes. Aphrotité egy kapcsolatban a felfokozottságot keresi. Ez a jelenség meglehetősen komoly következményekkel jár a nőre nézve, hiszen szexuális szabadossága az egyes férfiakra, és ezen keresztül az egész patriarchátusra nézve fenyegető lehet, ezért a nem szentesített szexet mélyen elítélik, sőt, büntetik. Még egy olyan társadalomban is, mint amilyen a miénk, a szexualitását élvező, és több partnerrel kapcsolatot folytató nő tisztában van azzal, hogy szabadosságát jobb titokban tartani, ha el akarja kerülni a megbélyegzést és mások féltékenységét. A történelem folyamán számos olyan Aphrotitével találkozhattunk, akik kurtizánként váltak híressé, sőt, valamiféle tisztelet is övezte őket, azonban ez az ősi mesterség mindig is kockázatos vállakozásnak bizonyult. A kitartott kurtizánt nem sok választja el a kihasznált prostituálttól, és ahogy a nő szépsége hanyatlik, a nő hamar az utóbbi kategóriába csúszhat.
   Aphrodité a nő életében és a hozzá közel állók életében is mindent felforgat. Az érett nő, akiben felébred Aphrodité, komoly válaszút előtt találja magát. Szüksége van Métisz és Hekaté bölcsességére, Kuan Yin együttérzésére, önismeretre, valamint a döntéshozók határozottságára.
   Aphrodité a kreativitás istennője is. Az a fajta és teljes elmerülés, amelyet akkor tapasztalunk, ha szerelmesek vagyunk, a kreatív tevékenység során is nélkülözhetetlen. Minden új munkában vagy új kezdeményezésben ott rejtőzik az életerő, nem csoda hát, hogy a kreatív embert elbűvöli, és teljességgel lefoglalja mindaz, ami munkája során felmerül. A tehetség, a spontaneitás, a kiábrándulások és revelációk sorozata után amint elkészül a nagy mű, Aphrodité új vászon vagy új projekt után néz. A kreativitás által a munka létrejön. Minden egyes erőfeszítés, amelyet a művész tesz, elmélyíti élményvilágát, kiszélesíti perspektíváját.
   Aphrotité olyan életörömöt hoz magával, mely szerelemmel és szépséggel tölti meg az életet, és amit a pillanatnak élés képességével csak tovább fokoz. Ez felboríthat kapcsolatokat, beárnyékolhatja a nő életét, és alaposan megleckéztetheti őt. Ezért a nőnek vagy el kell fojtania magában Aphrotitét, mely sajnos nagyon is ismert jelenség, vagy kreativitásán, munkáin, képzelőerején vagy akár házasságán keresztül kell megnyilatkozási lehetőséghez juttatnia az archetípust.
   A szépen öregedő Aphrodité kifejlesztette magában a bölcsességet, amit Hekaté, Métisz, Szophia, vagy Hesztia testesít meg. Aphrodité archetípusa ezt a nőt nem is uralja, ugyanakkor nem is hagyja el. Még mindig rendelkezik azzal a képességgel, hogy rácsodálkozzon a világban és az emberekben rejlő szépségre. Mivel beleveti magát az élményekbe, az élet számára sohasem unalmas. Kora ellenére sem veti meg az érzékiséget, és igazán virul idősebb korában is.


   Aphrotité érzékisége a finom ételeket, a szexet és a jó masszázst élvezni tudó nőknél érhető tetten leginkább. Aphrotité észreveszi a szépséget, és örül annak, amit lát. Az Aphrodité nők érzékiek, és érzékiségük nem kopik meg attól, hogy megöregszenek. Társadalmunkban bizonyos kor feletti nőktől már senki nem várja el, hogy szerelmesek, szexisek vagy érzékiek legyenek. Lehet hogy mások szemében nem egészen hasonlítanak Aphroditéra, a szeretőre, azonban ez az archetípus nem vonul nyugdíjba sem ötven, sem hatvan, sem hetvenöt évesen, sőt, van amikor ilyenkor virágzik ki teljesen. Ha az ember egy bizonyos kor után lesz szerelmes, a két ember közötti vonzódás alapja sokkal inkább a lelkek, mint a testek összhangja. Ha ez a kései szerelem bekövetkezik, talán váratlansága miatt a legcsodálatosabb. Meglátásom szerint a  kései szerelmek kevésbé konvencionálisak, sokkal inkább a szabad választás gyümölcsei. Így nem csoda, ha ezek a kapcsolatok sok esetben idősebb nő és fiatalabb férfi között, illetve különböző hátterű és különböző bőrszínű emberek között jönnek létre. Sok idősebb asszonyra jellemző, különösen, akikben Aphrodité aktívan él, hogy viselkedésük fiatalosabbá válik, látókörük kiszélesedik, és külsejük egyre kihívóbb, ahogy öregszenek. Gyakran a klimax szabadítja fel az istennőt, amikor már nem kell tartani a teherbe eséstől. A körülmények megváltozásra, a hormonális és archetipikus eltolódások mind hozzájárulhatnak a későn virágzó Aphrodité megjelenéséhez.

(Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő idősödő istennők)


Minden végzet nehéz
(Egy remek vígjáték a későn aktiválódó Aphroditéről; Jack Nicolson, Diane Keaton, Kenaou Reeves)