Farkasokkal futó asszonyok

A mesékben gyógyító erő lakozik. Azóta nagy hatással vannak rám, amióta az elsőt hallottam. Hatalmuk van felettünk, noha nem követelik meg, hogy bármit is tegyünk, cselekedjünk, bármik is legyünk - csak meg kell őket hallgatnunk.




Mindig úgy gondoltam, hogy a kávés traccsparti az együttlét ősrégi női rituáléjénak maradványa, ez is éppúgy a belsőből, a „hasból” jövő beszédet, az igazmondást, a féktelen nevetéseket, a felélénkülést szolgálja, ami után azzal az érzéssel lehet hazamenni, hogy minden jobb lett. 
Konyhaasztaloknál, szőlőlugasokban, tyúkólak mellett és tehénistállókban, tortillapaskolás közben, a vadont járva és a milliomodik keresztöltést varrva cseréltük ki meséinket.
Be kell vallanom, hogy nem tartozom azon Látók körébe, akik nekilódulnak a sivatagnak, s bölcsességgel gazdagon térnek vissza. Megfordultam sok tűzhely mellett, s angyalokat csalogattam minden hálóhely mellé. Bölcsesség helyett azonban nagyon gyakran kellemetlen kólibacilusokat és vérhast kaptam. Ez a sorsa az érzékeny emésztőrendszerrel rendelkező középosztálybeli misztikusnak.







Mi, asszonyok fűzzük össze az igazság pillanatait. Újra hiszünk benne, hogy jogunk van a teljességre. Fekete, sárga és fehér testvéreink találnak egymásra, s az elszórt részekből megpróbálnak egészet alkotni. Csakhogy az általunk megmentett és megőrzött részigazságok nélkül nem tud kialakulni a teljesség. Az általunk őrzött igazság nélkül az asszonyok nincsenek felvértezve, pedig szükségük van a védelemre. Ha titkainkat továbbra is magunknak őrizzük, ezzel a Gonoszt segítjük az asszonyok szellemének elpusztításában.
Ezért testvéreinknek - valamennyi Nővérünknek - kezet kell nyújtanunk, s arra kell kérnünk őket, hogy osszák meg velünk igazságukat. Nem marad más választásunk, mint hinni abban, hogy az asszonyok az egymásnak átnyújtott ajándékot szeretettel és tisztelettel fogadják. Mindez gátat vet a Gonosz hatalmának, ahogy ez már máskor is megtörtént ezen a szigeten. Az egykor tiszta vizű folyóink most szennyezettek, a zöld erdőkkel borított hegyeink kopaszok, a tenger élet-halálharcát vívja. Ahol régen halak milliói úszkáltak, most egy szál sincs belőlük. S ez a hideg Gonosz műve. Utolsó kincsünk, ami megmaradt nekünk, ami megóv a Gonosz hatalmától az asszonyok titkos igazságai.





Nincsenek megjegyzések: