2018. január 25.

Isztambul macskái (filmajánló)

"Azt mondják, a macskák tudatában vannak Isten létezésének.
A kutyák azt hiszik, az ember az isten. De a macskák nem.
A macskák tudják, hogy az emberek csak Isten akaratának közvetítői.
Nem hálátlanok – csak bölcsek."




Különös dolog olyan emberekről nézni filmet, akik teljes természetességgel beszélnek a náluk lakó vagy a munkahelyükre önkényes hűbérúrként bejáró macskák jelleméről, a lelkük sajátosságairól, egyéni és minden más macskától különböző tulajdonságaikról. Mert aki ilyesmit észrevesz, felismer és elismer, abban biztosan van egyfajta finomabbra hangolt érzékenység, valami emberségesség, és ez máris megadja az alaphangulatot a filmhez. Főleg, mivel legtöbbször olyan szereplők szólalnak meg, akikhez a más filmek által is mélyített sztereotípiák nem igazán kapcsolnak ilyesfajta érzékenységet: kérges kezű kikötői rakodók, kétkezi munkások, Isztambul nyakkendőtlen emberei. És már ebben van valami felemelő: ez a film megmutatja, hogy bárkiben ott lehet a humanista filozófus, mert ehhez semmi köze sem olajfoltoknak, sem a soknapos borostának, sem annak, kivetette-e magából az embert a társadalom.
A filozófus szó pedig nem is túlzás itt: a filmben minden egyes szereplő olyan különlegesen, vagy ha úgy tetszik, bölcsen beszél a macskák kapcsán az életről, hogy nehéz elhinni, nem egy jól megírt forgatókönyvről van szó, hanem az utca hangjáról. (És a film emberszereplőinek mindehhez még saját nevük sincs: sokat elmond a rendező megközelítésének módjáról, hogy itt csak a macskák neve, csak az ő jellemük fontos.) Ez emeli meg annyira Ceyda Torun dokumentumfilmjét: a rendező addig ment, addig keresett, addig sűrített, addig beszéltetett embereket, amíg végül fontos lett minden egyes szó, ami elhangzik a filmben. Akár azért, mert kifejezik az emberszereplők viszonyát az állatokhoz, akár azért – és ez sokkal gyakoribb –, mert hozzátesznek valami elgondolkodtatót a film mondanivalóihoz. A macska valójában csak eszköz, a szónak minden negatív jelentéstartama nélkül. Eszköz ahhoz, hogy az ember megélje azt, amit jobb híján mondjuk emberségnek lehet nevezni.

(A teljes recenzió a Cinematrixon)





Nincsenek megjegyzések: