Bábák, dúlák, delfinek, anyák

   Miért van az, hogy manapság a nők férfimesterekhez rohangálnak, hogy avassák be őket? Nem tudom hogy ezen most sírjak vagy nevessek, mert nem létezik nagyobb beavatás egy nő életében, mint a szülés. Azt is megkockáztatom, hogy annál csodálatosabb nincs is a világon, mint egy nő teste, mert ő a láthatatlanból láthatóvá tesz, életet hoz át erre a világra. És itt mondanám el, hogy addig jobb világ nem lesz, míg az anyákat nem becsülik. És azt látom, hogy sajnos nem becsülik.
   Tizennégy évet eltöltve az egészségügyi rendszerben rájöttem, hogy a lányok, asszonyok meg vannak félemlítve, félre vannak tájékoztatva, és a fogyasztói társadalom a születésbe, a szülőszobába is benyomult. Láttam milyen gyakran sérülnek az anyák, a gyermekek a szülés-születés során. A várandósság egy áldott állapot, folyamatos emelkedett állapot kellene hogy legyen, s amiként másállapot, ugyanolyan módosult tudatállapotban kellene az anyáknak világra hozniuk gyermekeiket. Vagyis természetesen, egyszerűen mint egykor, imádkozva, asszonyközösség támogató jelenlétében, mert születéskor alapozódik meg a szeretetre való képesség. 
   E könyvben az élet tiszteletét, nagyanyáink bölcsességének, tudásának egy szeletét sikerült változó világunkba megmenteni. Csodákat, az élet, a teremtés csodáit, melyek mint csillagok fénylenek az égen. Ne engedjük megszentségteleníteni édesanyákká válásunkat, asszonnyá való beavatásunkat, gyermekünk első útját, és adjuk vissza a szülésnek-születésnek a régi ünnepét, és azt a lehetőséget, hogy a nők erőt és önbizalmat, további kedvet és hitet meríthessenek szüléseikből!
   Olyan családban születtem Erdélyben, ahol mindennapos volt a gyógyító tudás átadása, sokat hallottam hagyományos bábaságunkról is. Ezért tudtam visszanyúlni igaz és örök érvényű bölcsességeinkhez. Ugyanígy az egészségmegőrzésben, gyógyításban is. Az egészségről, holisztikus orvoslásunkról, az öngyógyító belső erőkről, valamint a Boldogasszony-erőről, a női őserőről szeretnék beszélni.

(Bernád Ilona: Isteni folyamat: gyermekáldás, bábaság a magyar néphagyományban)


Fotó: Casey Martinez


    Elnézést kell kérnem, mert a szülészeti gondozásról és a gyermekszülésről fogok beszélni, és férfi vagyok. Soha nem fogok gyermeket szülni, soha nem fogom ezt az érzést megtapasztalni, tehát ez azt jelenti, hogy kívülálló vagyok. És ezt nagyon fontos szem előtt tartanunk, még az sem számít, ha valaki szülészprofesszor férfiként egy kórházban; akkor is kívülálló, mivel a szülés a nők világába tartozik. Ez mindig is így volt. Tulajdonképpen vicces, ha elolvassuk a hivatalos történelemkönyveket, mert azok csak csatákról, háborúkról, csupa olyan dologról szólnak, amiket a férfiak tesznek. Arról, amiket a nők tesznek, semmi sincs ezekben a könyvekben.*
   Tehát mit tehetnek a férfiak a szüléssel kapcsolatban? Valaki mesélt egyszer valamit, ami nekem nagyon tetszett. Arról szólt, hogy a szülés miként megy végbe a delfineknél. A szülő delfin úszik a középpontban. Körülötte körbe-körbe úszik 2-3 nőstény delfin, akik meg-megérintik őt, mint a bábák vagy a dúlák. Mintegy tíz méterrel távolabb egy szintén nőstény delfinekből álló csapat úszkál, akik beszélnek a szülő delfinhez. Majd jóval távolabb, egy nagyobb sugarú körben úszik az összes hím delfin, akiknek az a feladata, hogy óvják a szülő delfint mindenféle veszélytől. Így a szülés békében folyhat le. Úgy gondolom, hogy a férfiak így vehetnek részt a szülésben. Vagyis biztosítaniuk kell a háborítatlanságot a nők világa számára.
   Mindig is léteztek bábák, és a bábák mindig a nők rendelkezésre álltak, akár tradicionális bábákról, akár idősebb, tapasztaltabb környékbeli nőkről beszélünk. Bizonyára ismerik a bába szó francia megfelelőjét: sage femme, ez pedig bölcs asszonyt jelent, vagyis a bába volt a falu bölcs asszonya. A dán kifejezés a bábára az öre more, ami annyit jelent, hogy "földanya"; ő volt az az asszony a viking faluban, aki „két lábbal állt a földön", és a falu többi nőtagja mind tisztelte őt. A bába izlandi megfelelője a „fény anyja". A lényeg mindebben az, hogy a történelem során mindig is léteztek olyan nők, akik törődtek nőtársaikkal, gondozták, védelmezték őket.


Fotó: Nina Djærff


   Mint tudjuk, úgy 200 évvel ezelőtt a férfiak mint szülészorvosok megjelentek a szüléseknél, és fokozatosan átvették a hatalmat és az ellenőrzést. Én is nagyon ortodox orvosi, tudományos és perinatális képzésben részesültem, aztán kutattam, praktizáltam, majd a WHO munkatársaként Koppenhágába kerültem, ahol találkoztam egy dán bábával, aki megkérdezett, hogy részt vettem-e valaha a praxisom alatt otthonszülésnél. Mondtam, hogy nem. A legtöbb orvos - bárhol a világon - soha nem látott otthonszülést. Ez a bába egy nagyon bölcs asszony volt, igazi sage femme, így elmentem és végignéztem egy otthonszülést. A reveláció erejével hatott rám, megváltoztatta az életemet.
   Láttam egy asszonyt, aki haladt előre a vajúdás folyamatában, majd eljutott abba a stádiumba, amit mi második fázisnak nevezünk, és ez a nő egyszerre rálelt a benne rejlő erőre. Azt mondta: „Lépjetek hátra! Most megszülöm ezt a gyermeket!" Ettől halálra rémültem. Még soha életemben nem láttam olyan nőt, akiben előtört volna ez az erő. És ez az erő halálra rémíti a férfiakat. Abban a pillanatban felismertem, hogy mindaz, amit a szülés alatti gondozásról tanultam, arról szólt, hogy miként hajtsam uralmam alá a nőt oly módon, hogy ne találjon rá magában erre az erőre. Mi, férfiak nem akarunk találkozni ezzel az erővel, nem akarjuk látni, bármit megteszünk, hogy ne találkozzunk vele.
   Valójában a probléma nagyobb ennél: a férfiak évezredek óta megpróbálják ellenőrzésük alatt tartani a nőket. A várandósság és a szülés ellenőrzése része ennek a folyamatnak. Ha én, mint orvos elmegyek az ön otthonába, ön van hatalmon, jogában áll kidobni engem. Én, mint orvos nem uralhatom, ellenőrizhetem teljesen a helyzetet. Ezért nem szeretnek az orvosok beteghez vagy vajúdó nő házához menni, mert nem uralhatják tökéletesen a szituációt. Soha semmilyen tudományos adat nem támasztotta alá a szülések kórházakba való áttelepítését. Ez nem tudományos kutatási eredményeken nyugvó döntés és cselekedet volt. Mi orvosok uralni akarjuk a vajúdást és a szülést; a hátára fektetjük a nőt, ami a tehetetlenség és a megadás testhelyzete. Az, hogy ő a hátán fekszik, én pedig a terpesztett lábai közt állok, azt sugallja, hogy teljesen uralom őt. Ez a lehető legrosszabb szülési testhelyzet. Azt akarják, hogy a kutatási alapokon nyugvó kezelésről beszéljek? Bárhová mehetnek a világban, legyen az kórház vagy születésház: ahol azt javasolják, hogy a vajúdó nő a hátára feküdjön, ott nem beszélhetünk tudományos kutatási alapokon nyugvó kezelésről.
   Abban az időben, amikor a fejlettebb államokban a szülés átkerült a kórházakba, az emberek kezdtek jobb körülmények között élni. Javult a táplálkozás, a lakáskörülmények, stb... Tehát mindezen szociális változások javították a csecsemő és anyahalálozási arányokat. A szülés bekerült a kórházakba, és az orvosok hangsúlyozták, hogy a statisztikák pozitív alakulása nekik köszönhető. Ez nem igaz! Nem az ultrahang és az EKG alkalmazása miatt csökkent a halandóság. Hanem a jobb táplálkozás, a jobb lakáskörülmények, a jobb családtervezés és igen, bizonyos értelemben a jobb orvosi ellátás miatt is. De leginkább a szociális változások miatt.
   Ahogy a világon az orvosok egyre jobban uralják a szülést, a nők úgy veszítik el azt. Elvették tőlük a saját testük ellenőrzésének, uralásának a jogát. És ez szorosan kapcsolódik a bábákhoz is. A bábák és a nők a szülés humanizálását követelik.
   Tegyük emberibbé a szülést: ez azt jelenti hogy a szülő nő kell, hogy a középpontban legyen, nem pedig az orvos. A szülés természetes része egy normális életciklusnak, a várandósság nem betegség. A bába feladata a szülés kísérése, nem pedig az orvosé. Ez körülbelül olyan, mint amikor szórakozni akarnak menni a párjukkal, és az egészséges két éves gyermekük mellé egy sebészorvost hívnak babysitternek. Eszméletlen sok pénzbe fog kerülni, és ha a gyermekük elfárad, és sírni kezd, az orvos majd teleinjekciózza nyugtatókkal, és medikalizálja a babysittinget. Ugyanilyen őrültség egy szülészeti sebész részvétele egy normális szülésnél. Még az is nagyon furcsa, ha orvos van jelen a szülésnél. Ez esztelenség. De ez történik. Miért? Mert az orvos maga az Isten! Az orvos rendelkezik az összes hatalommal és ellenőrzéssel, több pénzt keres, ő végzi a sebészi beavatkozást, és ő a hős. Ezért találkozunk azzal, hogy megbüntetik azokat az embereket, akik ki akarnak lépni ebből a rendszerből. Tehát még nem mondható el, hogy Magyarországon valóban humanizált szülési lehetőségek lennének. Az emberek, akik a szülést ellenőrzik, nem akarnak változást, mindent megtesznek a változások megakadályozására. Egy szabad és demokratikus társadalomban viszont a nők és családjaik választhatnak, hogy milyen szülést szeretnének. Tehát mindez valójában a demokráciáról szól.


Fotó: Casey Martinez


   Nagyon fontos, hogy mi fog történni a szüléssel, mivel a szülés milyensége tükrözi az egész társadalmat. Ha egy asszony azt tanulja meg a szülése alatt, hogy a teste rosszul működik, mivel nem tud gyógyszerek segítsége nélkül szülni, akkor azt fogja hinni, hogy szüksége van ezekre az eljárásokra. És ez oda is vezetett, hogy a nők félnek, és nem hisznek saját testükben, és azt teszik, amit a doktorok mondanak. Tehát a szülés megváltoztatása az egész társadalmat megváltoztatja.  
   Először is tájékoztatni, tanítani kell a nőket. Én sem tudtam milyen egy igazi természetes szülés, míg nem láttam. A női mozgalmaknak, a politikai csoportoknak, a bábáknak harcolniuk kell azért, hogy ennek a kidolgozási folyamatnak részesei lehessenek. A következő lépés: fel kell támasztani a bábaságot Magyarországon, mivel az teljesen a perifériára szorult. Meg kell érteni: a bábaság teljesen független szakmává kell, hogy váljon. Nem az orvosoknak kéne a bábákat tanítani, hanem a bábáknak kéne a bábákat képezniük. A koppenhágai bábaintézetben egyetlen orvos sem tanít. Ha orvos tanítja a bábákat, nem bábaságot fognak tanulni, hanem azt, hogy miként legyenek az orvosok kiszolgálói. Ez két különböző dolog! Tehát a bábákat függetlenné kell tenni, a státuszukat pedig egyenlővé kell tenni az orvosokéval. 
   Ez nem lesz könnyű. Épp ezért, meg kell szerezni minden információt arról, hogy mi történik a kórházakban. Mennyi a császármetszések, szülésmegindítások, halálozások aránya, stb... mi a valós gyakorlat? Hány ember tudja, hogy hány baba hal meg évente a szülészeteken? Nem az otthonszüléseknél, hanem a kórházakban. Ezek az információk zárt ajtók mögött maradnak. Ezt meg kell változtatni. Minden, ami a kórházakban történik, átlátható kell hogy legyen. És akkor, amikor a magyar nők teljes joggal dönthetnek majd a saját testükkel és szülésükkel kapcsolatban, akkor, és csakis akkor lesz Magyarország szabad.
   Évekkel ezelőtt Németországban 1 szülésotthon létezett, ma több mint 70 van. A német bábák 1/3-a független, kórházon kívül dolgozik. A 10 év alatt drámai változás történt. A német orvosok ugyan megpróbálták elérni a kormánynál, hogy a nők ne választhassanak a szülés módjával, jelenlévőivel és helyszínével kapcsolatban. Megpróbálták rávenni a politikusokat egy új törvény megalkotására. A nők azonban megakadályozták az új törvénytervezetet, s mivel a mozgalom megindult, a változások is elkezdődtek. Ez történt Új-Zélandon és más országokban is. A bábák és a nők együtt változtattak. A nők fellázadtak. Mérgesek lettek. Mindenki arról beszél, hogy az orvosok milyen hatalmasak, milyen erősek. Én tudok náluk is erősebbet: a mérges asszonyokat. Köszönöm a figyelmüket!

(Szülés és szabadság: mikor lépünk be Európába? Marsden Wagner professzor a WHO nők és gyermekek egészségével foglalkozó szervezetének korábbi igazgatója a II. Nemzetközi Bábakonferencián, Budapest, 2004. október 27-29. tartott előadása, részletek)


a 9. perctől





 * A szenvedély meséi - Isabel Allende
 

Megjegyzések